Smer: A parlament megadta a lehetőséget az elnöknek az újabb bírók kinevezésére

alkotmánybíróság2

A Smer-SD szerint a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (SZK NT) lehetővé tette Andrej Kiska államfőnek, hogy kiválaszthasson további alkotmánybírókat, ő azonban az ország érdekei elé helyezi a politikai színjátékot és a saját ambícióit. Ezt Ján Mažgút, a Smer-SD sajtóosztályának vezetője jelentette ki Kiska szavaira reagálva, aki szerdán leszögezte: csak akkor nevez ki újabb alkotmánybírókat, ha megválasztják az összes hiányzó jelöltet.

„Kiska magasztos szavakat hangoztatott arról, mennyire fontos, hogy minél előbb működőképessé tegyük az Alkotmánybíróságot. Az SZK NT a jelöltválasztások után lehetővé tette számára, hogy kiválaszthasson további alkotmánybírókat, ő azonban az ország érdekei elé helyezi a politikai színjátékot és a saját ambícióit” – közölte Mažgút. Kiska ugyanakkor a képviselőket bírálta amiatt, hogy megint nem teljesítették az alkotmányban előírt kötelességüket, és nem választották meg a hiányzó jelölteket.

Annak ellenére, hogy a koalíció képviselői korábban kijelentették, a lehető legtöbb alkotmánybíró-jelöltet akarják megválasztani, végül csak négyet sikerült. Kedden (5. 21.) a képviselők Pavol Boroňt, Marek Tomašovičot és Martin Vernarskýt, szerdán Patrik Palšát választották meg. Összesen 24 pályázó közül választhattak. Mivel még mindig nincs meg a kellő számú jelölt, újabb szavazásra kerítenek sort.

A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13. A korábban megválasztott nyolc jelölt közül Andrej Kiska államfő három új alkotmánybírót nevezett ki, működőképessé téve ezáltal az Alkotmánybíróság (AB) plénumát. Az AB elnökének Ivan Fiačant nevezte ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?