Slotáék ötlete elbukott - csak önkormányzati engedéllyel állítható szobor, emléktábla...

Pozsony |

<p>A jövőben sem lehet majd az önkormányzatok beleegyezése nélkül szobrokat, szoborcsoportokat, emléktáblákat elhelyezni a községek, városok közterületén. A parlament csütörtökön elvetette a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) erre vonatkozó javaslatát: nem engedte, hogy a törvénytervezet második olvasatba kerüljön.</p>

Ján Slota pártja azt indítványozta, hogy ha a helyi lakosság legalább egytizede ezt petícióban kéri az ilyen műtárgyak elhelyezését, az önkormányzat azt ne tilthassa meg.
Ugyanez vonatkozott volna elképzelésük szerint az állami jelképekre vagy azok részeire (illetve az azokat ábrázoló művekre), és minden más alkotásra, amely történelmi eseményeknek, személyiségeknek állítana emléket.

Az érvényes szabályozás alapján ilyesmit az önkormányzat építésügyi hatóságának kell engedélyeznie az ilyen műtárgyak elhelyezését.

Az előterjesztők - Ján Slota pártelnök, Anna Belusovová alelnök, Rafael Rafaj frakcióvezető a Ivan Šaško képviselő - nem titkolták: a Komáromban és Pereden elhelyezendő Cirill és Metód-szoborcsoportok ügye miatt (is) állnak elő ilyen ötlettel. Szerették volna, ha a jogszabály idén június elsején hatályba léphet. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?