Martin Slosiarik
Slosiarik: az időhúzással a Híd veszítheti a legtöbbet
Martin Slosiarik szociológust, a Focus közvéleménykutató-ügynökség vezetőjét az aktuális belpolitikai helyzetről kérdeztük.
Ön szerint Robert Fico miért kezdte Soros Györgyöt emlegetni ebben a súlyos belpolitikai válságban?
Így akarja elterelni a figyelmet az utóbbi napok eseményeiről, és bizonyos mértékben időt akar nyerni. A kérdés csak az, s ezt ebben a pillanatban nem tudom felmérni, hogy az átlagember számára Szlovákiában mennyire ismert Soros György neve, s mennyire képes összekapcsolni mindazzal, amivel a kormányfő próbálja összefüggésbe hozni. Vagyis kérdés, hogy célt ér-e vele?
Megfelelően reagáltak erre a taktikára a koalíciós partnerek?
Az SNS nem reagált, egyértelmű, hogy nem akar konfrontálódni a Smerrel. A Híd egyértelműen állást foglalt, és ebből is látszik, hogy Robert Fico átlépte azt a bizonyos határt, ami a Híd számára még elfogadható. Úgy vélem, ha rövid időn belül nem oldódik meg ez a helyzet, akkor a Hídnak már nem lesz oka a koalícióban maradni.
Elképzelhető, hogy Robert Fico az időt akarja húzni, hogy minél tovább fenntartsa a jelenlegi állapotot?
Egyelőre valóban úgy tűnik, hogy nem akar változtatni a kormány jelenlegi felállásán, próbál időt nyerni. Nyilván ez arról is szól, hogy a koalíción belül hogyan alakulnak az egyeztetések. Nem véletlen, hogy a nyilvánosságot nem tájékoztatják az egyeztetések menetéről. A koalíciós partnerek reakciói is vagy nagyon tartózkodóak, vagy elítélőek. Egyelőre mintha nem akarnának egyértelműen állást foglalni, ez is az időhúzásra utal, és mintha így akarnák megkérdőjelezni Andrej Kiska államfő egyértelmű álláspontját, mely szerint ebből a politikai válságból csak két kiút van, az alapvető kormányátalakítás, illetve az előrehozott választások.
Ön szerint a Smer átvészelheti ezt a súlyos helyzetet áldozat nélkül? Anélkül, hogy feláldozná Robert Kaliňák belügyminisztert?
Ez nagyon bonyolult lesz. Ugyanakkor ebből a helyzetből veszteség, legfőképpen a belügyminiszter elvesztése nélkül nem lehet kijönni. Már csak azért sem, mert az egyik koalíciós partner, a Híd részéről ez a szükséges minimum, hogy a koalíció tovább működhessen. Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben a Smer diktálhatná a feltételeket.
Ha valóban bekövetkezne Kaliňák távozása, milyen hatással lesz az a Smerre?
Ez nagyon nehéz kérdés. Egyelőre ugyanis nem tudjuk, hogy Robert Fico meddig hajlandó elmenni, nem tudjuk, hogy hajlandó-e Kaliňák nélkül kormányozni, vagy Kaliňák miatt kész feláldozni a kormányt. Hiszen Kaliňák távozása már nem először van terítéken, s eddig mindig megtartotta őt. Ebben a pillanatban nehéz megjósolni, hogy Fico nem fordít-e a helyzeten, és a kormány működését nem köti-e Kaliňák maradásához. Ne felejtsük el, hogy a Smer második emberéről, Fico lehetséges utódjáról van szó. Nagy kérdés az is, hogy a Smer meggyengülve kerül-e ki ebből a helyzetből.
Milyen hatással lehet a Híd és az SNS szavazótáborára, ha ilyen súlyos, a korrupcióval és a maffiával kapcsolatos gyanú ellenére a koalíciós partnerek végigkormányoznák a hátralevő két évet?
Mivel tudjuk, hogy a Smer-szavazók a Smer és az SNS között ingadoznak, és ha a Smer gyengül, a nemzetiek erősödnek, utóbbiak profitálhatnának belőle. Itt nem számolnék nagy veszteségekkel. Azokat a liberális Híd-szavazókat azonban, akik nem etnikai alapon szavaznak, fokozatosan elveszítheti a párt, ha továbbra is a koalícióban marad. Hozzá kell tenni azt is, hogy egy részüket már a koalíció megkötésekor elveszítette a Híd. Nagyon sokan már most csalódottak amiatt, hogy a Híd hogyan kezeli a jelenlegi helyzetet. Egyszóval a politikai krízis, annak elhúzódása leginkább a Hidat fenyegeti.
Lehet bármiféle hatása az eseményekre annak, ha új kormányt követelve ismét tömegek vonulnak az utcára?
Ezt nagyon nehéz megjósolni, mert nem kell, hogy a kormányfő reagáljon erre a nyomásra. A tüntetők nem az ő szavazói. Érvelhet azzal, hogy a tiltakozásokat az ellenzék szervezi, hogy valaki fel akarja forgatni az országot, és nem fog reagálni a megmozdulásokra.
Ön elképzelhetőnek tartja, hogy a Smer koalícióra lépjen Marian Kotleba pártjával, az ĽSNS-szel?
Ezt teljességgel kizártnak tartom, mert az ĽSNS a standard politikusokat és a rendszert bírálva jött létre. A Smernél jobban semmi sem szimbolizálja azt, ami ellen az ĽSNS létrejött. Az esetleges együttműködésükkel egzisztenciájukat kérdőjeleznék meg. Ha ennek ellenére mégis összeállna a két párt, a Smer a végén még nagyobb veszteséget szenvedne el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.