<p>Titkosszolgálati igazolványt is talált a rendőrség Cs. Judit-nál, a Híd bősi alapszerveze-tének felfüggesztett elnö-kénél végzett házkutatás során. Az ügyészség szerint hamisítványról van szó, a rendőrség az ügyben nem nyilatkozik.</p>
SIS-igazolványt is talált a rendőrség Cs. Juditnál
Cs. Juditot, akinél augusztus elején razziázott a rendőrség, azzal gyanúsítják, hogy 1999 és 2010 között részt vett Sátor Lajos bűnbandájának gazdasági bűncselekményeiben Szlovákiában és Magyarországon. Ugyanakkor bűnszervezet létrehozásával és támogatásával is gyanúsítják.
Szabadlábon van
„Az augusztus elején végzett házkutatás során talált 956701-es számú igazolványon Cs. Judit fényképe volt” – olvasható egyebek mellett a Legfelsőbb Bíróság határozatában, amellyel elutasították a gyanúsított vizsgálati fogságát. A megtalált igazolvány miatt akarta a speciális ügyész a bíróságtól a fogság elrendelését, ugyanis szerinte fennáll a gyanú, hogy szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat. A Specializált Büntetőbíróság elutasította a vizsgálati fogságot, így az ügyész fellebbezett, a legfelsőbb instancia viszont szintén nemet mondott. „Olyan bűntettekről van szó, amelyek régen történtek, ezért nem kell attól tartani, hogy a gyanúsított befolyásolhatná a tanúkat” – közölte a Legfelsőbb Bíróság. Az ügyre Mária Mikolášiková oknyomozó riporter hívta fel a figyelmet.
A vonatkozó törvények értelmében a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) képviselői nem lehetnek tagjai politikai pártnak. Cs. Judit letartóztatásáig vezette a Híd bősi alapszervezetét. Nem ez lenne az első eset, hogy a rendőrség hamis titkosszolgálati igazolványt talált az alvilág képviselőinél; lapértesülések szerint ilyen okmánnyal rendelkezett a Sýkora-bűnbanda főnöke, a Kýbel néven ismert Róbert Lališ is.
Nem kommentálnak
Branislav Zvara, az SIS szóvivője azt állítja, hogy a házkutatás során talált igazolvány hamis volt. „Az adott ügyben együttműködünk a hatóságokkal. Az adott igazolványt soha nem állította ki a titkosszolgálat” – fűzte hozzá Zvara. Martin Wäldl, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a vizsgálat jelenlegi stádiumára hivatkozva nem akart bővebb információkat elárulni. Az ügyészség a rendőrséghez hasonlóan nem kívánja kommentálni a vizsgálat részleteit. Pedig ha igaz, hogy az igazolvány hamisított, s hogy az SIS együttműködik a rendőrséggel, akkor felmerül a kérdés, miért nem tájékoztatta erről a bíróságot az ügyész.
Cs. Juditnál a május 17-től bujkáló, ám augusztusban letartóztatott Csonti néven ismert Nagy Zsolttól származó dokumentumokat és leveleket is találtak. Csontit tartották Sátor Lajos jobbkezének, több gyilkosság elkövetésével vádolják. A rendőrség szerint például részt vett abban a gyilkosságban, mely után a holttestet feldarabolták, húsdarálóban ledarálták és a Dunába szórták. Cs. Judit ügyvédje azt állítja, hogy védence többször is próbálta rábeszélni Csontit arra, hogy adja meg magát a rendőrségnek, ám eredménytelenül. Az eset egyik érdekessége, hogy Nagy Zsoltot négy nappal azután sikerült letartóztatni, miután a bíróság jogerősen döntött arról, hogy Cs. Judit nem marad fogságban. Wäldl augusztus 16-án közölte lapunkkal, hogy Csontit Csallóközkürt és Felsővámos között egy erdőben kapták el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.