Sírba visz a magas adó?

Nyitra/Pozsony. A közúti teherfuvarozók szövetségének tagjai tegnap a nyitrai autókiállítás helyszínétől egészen Pozsonyig dudaszóval kísért „halottas menetben” vonultak végig. „Búcsúzunk a szlovák közúti közlekedéstől, amelynek halála az üzemanyag magas árának és a magas adóknak a lelkén szárad.

Nyitra/Pozsony. A közúti teherfuvarozók szövetségének tagjai tegnap a nyitrai autókiállítás helyszínétől egészen Pozsonyig dudaszóval kísért „halottas menetben” vonultak végig. „Búcsúzunk a szlovák közúti közlekedéstől, amelynek halála az üzemanyag magas árának és a magas adóknak a lelkén szárad. Isten segíts rajtunk, ha már Ivan Mikloš nem” – mondta „gyászbeszédében” Roman Kment, a szervezet főtitkára. A teherfuvarozók szerint az év elején a gázolajra fordított kiadások az összköltségük mintegy 30 százalékát tették ki, viszont napjainkban ez az arány már eléri a 45–50 százalékot. Ezért tegnap újfent követelték az üzemanyag adótartalmának literenkénti 2,50 koronás csökkentését. A pénzügyminisztérium lapunknak eljuttatott állásfoglalásában leszögezte: a lobbi- és érdekcsoportok nyomásgyakorlása természetes, azonban a szövetség érvelésével nem lehet egyetérteni. Az állam nem állapítja meg az üzemanyag kiskereskedelmi árát, és az esetleges adócsökkentésből csak a forgalmazók profitálnának. Különben is, a 25 tagú Európai Unión belül a nálunk árusított gázolaj ára átlagosnak mondható, a benzin terén pedig a 6. legolcsóbb országnak számítunk.

A teherfuvarozók „temetési akciója” a szimbolikus koporsó elégetésével zárult. (t, ú, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?