Az OĽaNO képviselői Matovič mellett állnak

Igor Matovič
Pozsony |

Az OĽaNO parlamenti frakciója Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő mellett áll – ismételte el Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióelnöke. Úgy véli, a párt teljesítette a koalíciós társaik követelését azzal, hogy Marek Krajčí (OĽaNO) lemondott.

„A Sme rodina mozgalmon kívül eddig még egyik koalíciós partner sem gyakorolt önreflexiót. A mozgalmunk ismét leszögezi, hogy ellenzi az előrehozott választásokat” – hangsúlyozta Šipoš.

Azt, hogy az OĽaNO parlamenti frakciója továbbra is a kormányfőt támogatja, Grendel Gábor, a parlament alelnöke is megerősítette. „A tárgyalások jelenleg is zajlanak” – mondta. 

Az SaS és a Za ľudí koalíciós pártok hétfőn lemondásra szólították fel a miniszterelnököt. A két pártelnök, Richard Sulík és Veronika Remišová kilátásba helyezték, hogy ők is hajlandóak lennének lemondani a kormányban betöltött tisztségükről. Ha Matovič nem tesz eleget a felszólításnak, az SaS kész kilépni a koalícióból. Ezt a másik koalíciós partner, a Za ľudí sem zárta ki. Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter egyértelműen jelezte, hogy amennyiben Matovič marad a kormány élén, ő távozik, mert ebben az esetben nem tudja keresztülvinni a reformjait. A Sme rodina mozgalom „koalíciós cirkuszt” emleget. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette a lemondását. Elmondása szerint ettől a gesztustól a kormányválság mielőbbi lezárását reméli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?