Simon: az utolsó fillérig

Pozsony. Várakozáson felül sikerült a hazai mezőgazdasági termelőknek és élelmiszer-ipari gyártóknak kimeríteniük a SAPARD mezőgazdasági is vidékfejlesztési európai uniós előcsatlakozási alapban a Szlovákiának előirányozott forrásokat. Simon Zsolt agrárminiszter tegnap rámutatott arra, hogy amíg 2003.

Pozsony. Várakozáson felül sikerült a hazai mezőgazdasági termelőknek és élelmiszer-ipari gyártóknak kimeríteniük a SAPARD mezőgazdasági is vidékfejlesztési európai uniós előcsatlakozási alapban a Szlovákiának előirányozott forrásokat. Simon Zsolt agrárminiszter tegnap rámutatott arra, hogy amíg 2003. január elsejéig a 4 éves pénzügyi keret mindössze 5,8 százalékára kötöttek a termelőkkel szerződést, addig május 13-áig az alap 108 százalékát kimerítették. A beérkezett 1306 projektumból mindössze 135 volt rossz, 223-at azért kellett félretenni, mert elfogyott az országnak előirányozott pénz. Sőt, 8 százalékkal túljegyezték a keretet, amit az állami források megemelése és az EU-alapokból történő előlegezés tett lehetővé. „Ez az eredmény minden várakozást felülmúlt” – jelentette ki Simon, beismerve, hogy a minisztérium legnagyobb optimistái is csak 85-90 százalékos merítési szintet feltételeztek. Értékelése szerint a termelők a SAPARD-on megtanulták, miként kell pályázatokat írni, így a ágazati alapokban előirányozott, lényegesen nagyobb források merítésével sem lesz, lehet gond. A SAPARD révén – beruházások formájában – 2004–2006-ban mintegy 8 milliárd korona áramlik a szlovákiai agráriumba és élelmiszer-feldolgozásba. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?