Simon: a hazugság Jureňa és az SNS munkamódszere

Pozsony |

<p>Már megszokhattuk, hogy a hazugság Miroslav Jureňa úr és a Szlovák Nemzei Párt (SNS) munkamódszere - véli Simonn Zsolt (Híd) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszer.</p>

A tárcavezető állásfoglalását a minisztérium sajtóosztálya juttatta el az Új Szó Online-hoz.

Hiába kerestem ugyanis a tokaji borvidék 908,77 hektáros kiterjedésére vonatkozó kitételt a Szlovákia és az Európai Unió közötti csatlakozási szerződésben és kétlem, hogy bárki is találna ilyet, mivel a szerződés nem utal rá.

Helyénvaló megemlíteni, hogy földművelésügyi miniszterként Jureňa úr Tokaj kérdésében semmilyen előrelépést nem ért el. Robert Fico kormánya idején az SNS hathatós közreműködésével csak azt sikerült elérni, hogy 2010 októbere óta az Európai Unió arra vár, mikor tiltjuk be Szlovákiában a Tokaj védett eredetmegjelölés használatát. Jureňa úr miniszterként nem kérvényezte a Tokaj márkanév bejegyzését.

Szomorú, hogy az SNS ily módon áll hozzá Szlovákia kulcsfontosságú gazdasági érdekeinek  érvényesítéséhez. Ne felejtsük el, hogy egy palack Tokaj néven forgalmazott bor értéke 20 euró, míg a Tokajihoz hasonló valami nehezen adható el 2 euró feletti áron. Ismételten kérdezem hát: a politika és a nemzeti érzelmek győznek vagy a józan ész és a szakértelem?

Végezetül még egy megjegyzés: Jureňa úr ismert istállóbeli jelenete óta megnyilvánulási stílusa nem sokat változott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?