Šimečka: Sajnálom, hogy nem sikerült, Korčok kiváló elnök lett volna

simecka k

Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. Ivan Korčok kiváló elnök lett volna – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke. A TASR-t Alena Kuišová, a PS médiaosztályának igazgatója tájékoztatta a párt állásfoglalásáról.

„Gratulálok Peter Pellegrininek. Szeretném hinni, hogy jobb államfő lesz, mint amilyen házelnök. Nem szabadna elfelejtenie, hogy az összes állampolgár köztársasági elnöke lesz és képviselnie kell valamennyit – azt a több mint egymillió szavazót is, akik Ivan Korčokot akarták elnöknek” – jelentette ki Šimečka. Leszögezte, hogy Korčoknak és csapatának kiváló kampánya volt.

Šimečka rámutatott, hogy a Fico-kormány és a koalíciós pártok alattomos húzásokkal, hazugságokkal és riogatásokkal teli kampánya áthágta összes írott és íratlan szabályt. „Beigazolódott, hogy veszély jelentenek Szlovákiára, és nem riadnak vissza semmitől” – jelentette ki a PS elnöke.

Végezetül hozzátette, relatíve szoros eredmény született. „Nem szabad elveszítenünk a reményt. Együtt kell működnünk, mobilizálni, lépésről lépésre le kell győznünk őket a soron következő választásokon. Nehéz lesz, de meggyőződésem, hogy lehetséges” – mondta Šimečka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?