Šimečka: A PS figyelni fogja Šutaj Eštok intézkedéseit

Matúš Šutaj Eštok

A Progresszív Szlovákia (PS) továbbra is figyelemmel követi Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter intézkedéseit – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Michal Šimečka, a párt elnöke.

„Nagyon oda fogunk figyelni a belügyminiszterre. A lépései alapján egyértelmű, hogy a Robert Fico által elrendelt bosszút hajtja végre” – szögezte le Šimečka.  

Hozzátette, továbbra is fennállnak Šutaj Eštok leváltásának okai, a rendkívüli ülésen nem hangzott el semmi, ami rácáfolna azokra. „Ő sem tudta cáfolni ezeket, és a kollégái sem tudták kellőképpen megvédeni őt” - mondta. A minisztert faragatlannak és arrogánsnak nevezte, intézkedéseinek célja pedig a megfélemlítés.

Szerdán a jelenlevő 136 képviselőből csak 61-en szavaztak a belügyminiszter leváltására, a menesztéséhez 76 szavazatra lett volna szükség. Az ellenzék törvénysértések, a rendőrség vezetésében végzett tisztogatás, valamint nyomozók szolgálat alól való felfüggesztése miatt akarta leváltani. A kormány kiállt mellette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?