Közélet

Senki nem állt ki Trnka mellett

Pozsony | A rendőrség büntetőeljárást indított Dobroslav Trnka egykori főügyész ellen, aki a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner egyik felvételén elismeri, nála volt a Gorilla-ügy hanganyaga. Ezzel a felvétellel aztán Trnkáék meg akarták zsarolni Jaroslav Haščákot, a Penta befektetési csoport vezetőjét.
Czímer Gábor

2019. december 18. 18:16

Dobroslav Trnka
- TASR-felvétel

Trnkát azzal gyanúsítják, hogy visszaélt hivatali hatalmával és haszonszerzésre használta azt fel. Nem adta át ugyanis a birtokában lévő Gorilla-hangfelvételt a hatóságoknak. Ha Trnkát köztisztviselőként elkövetett igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolják meg, akkor 3-tól 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. Az egykori főügyész egyelőre nem nyilatkozott az eljárás megindításáról.

Senki sem állt ki mellette

A köztársasági elnök, Zuzana Čaputová üdvözölte a fejleményt.

„A nyilvánosság végre olyan jelzést kapott a bűnüldöző szervektől, hogy olyan ügyeket is kivizsgálnak, amelyek évek óta traumatizálják a társadalmat”

– közölte az államfő. Szerinte azonban a hangfelvételek a jelenlegi eljárás tárgyánál több bűncselekmény gyanúját vetik fel, és bízik abban, hogy a rendőrség ezekben az ügyekben is eljárást indít.

Peter Pellegrini miniszterelnök szintén kedvező fejleménynek nevezte a rendőrség lépését. „Az általam is hangoztatott aki bűnös, bűnhődjön elv szerint jártak el” – mondta a kormányfő. Szerinte ez is bizonyítja, hogy nincs megkötve a bűnüldöző szervek keze. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter úgy nyilatkozott, a Trnka elleni eljárás a rendőrök minőségi munkájának bizonyítéka. A Híd igazságügyi államtitkára, Pfundtner Edit arra figyelmeztetett, a bizonyítási eljárást nagyon alaposan kell elvégezni, hogy a vád szilárd lábakon álljon.

Az ellenzék kemény fellépést követel

Az ellenzéki SaS szerint elfogadhatatlan, hogy Trnka még szabadlábon van, hiszen befolyásolhatja a vizsgálatot. Ezért felszólították Dušan Kováčik speciális ügyészt, adjon ki elfogató parancsot Trnka ellen. A szintén ellenzéki OĽaNO vezetője, Igor Matovič kijelentette, az egykori főügyész elleni eljárás elégtétel az egyszerű emberek számára. Hozzátette azonban, az a veszély is fennáll, hogy a NAKA tevékenységének fokozódása csak a kormánypártok választási kampányának a része.

Veronika Remišová, a Za ľudí tagja szerint a kár, amit Trnka főügyészként okozhatott, a jelenlegi eljárás tárgyánál jóval nagyobb lehet. Ahogy több ellenzéki képviselő, ő is felvetette, hogy a férfit előzetes letartóztatásba kellene helyezni. A Speciális Ügyészség egyébként nem adott arra vonatkozó felvilágosítást, miért nem vették őrizetbe Trnkát. Az ellenzéki Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) EP-képviselő szerint Jaromír Čižnár jelenlegi főügyész ellen is eljárást kellene indítani, mivel Trnka már évekkel ezelőtt lejátszotta neki a Gorilla-felvétel egy részét. Hozzátette, büntetőfeljelentést fog tenni Čižnár ellen. A PS/Spolu–koalíció vezetője, Michal Truban azt közölte, parlamentbe jutásuk után azonnal kezdeményezni fogják, hogy módosítsák a főügyész megválasztásának módját.

A hangfelvételek

A rendőrök a televíziós váltók ügyében és a Kuciak-gyilkosság felderítése során találták azt a 2014-es felvételt, amelyen Kočner és Trnka a Gorilla-hangfelvételről beszél. A Denník N azt írja, eszerint a Gorilla-felvételt Kočner 500 ezer euróért vásárolta meg az SIS egyik tagjától. A hanganyagot aztán egymillió euróért eladta Haščáknak, aki a Gorilla-ügy egyik főszereplője. A Gorilla-felvétel tanúsága szerint Haščák egy pozsonyi lakásban nagy értékű közbeszerzések leosztásáról tárgyalt vezető politikusokkal.

Kočner azonban nem semmisítette meg a felvételt, hanem barátja, az éppen főügyészi hivatalban lévő Trnkának a páncélszekrényében rejtette azt el. Trnka a hivatali ideje után Kočner tudta nélkül magával vitte a Gorilla-felvételt. Az egykori főügyész két barátjával, Kósa Lóránttal és Bereczk Oszkár albári polgármesterrel úgy döntött, megzsarolják Haščákot. Ekkor Kočner kérdőre vonta Trnkát. A Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Kočner azonban ezt a 2014-es beszélgetést is felvette, a rendőrség most ez alapján indított eljárást Trnka ellen. Haščák egyébként tagadja, hogy megzsarolták volna. Bereczk lapunknak pedig korábban azt nyilatkozta, annak ellenére, hogy Kočner a 2014-es felvételen arról beszél, elvágja a torkát, nem fél.

Kinek az ügyésze Trnka?

Trnka jelenleg is ügyész, de a nyilvánosságra került információk miatt felfüggesztették hivatalából, fegyelmi eljárás is folyik ellene. 2004-ben választotta őt főügyésznek a parlament, a Smer jelölte őt a tisztségre. 2010-ben egy szavazat híján nem hosszabbították meg a kinevezését. Az erről szóló titkos szavazás során a kinevezése mellett egészen biztosan voksolt az akkori SDKÚ-DS–SaS– KDH–Híd kormánykoalíció néhány képviselője is.

Az Új Szó kiadója a Penta Investments tulajdonában lévő News and Media Holding.

(TASR, czg)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Tömeges tesztelés: eddig több mint ötezer fertőzöttet sikerült kiszűrni

A Slovan elleni döntetlennel maradt az első helyen a DAC

GALÉRIA: A Slovan elleni döntetlennel maradt az első helyen a DAC

gyászhír

Hatan hunytak el, 165-re nőtt a koronavírus áldozatainak száma Szlovákiában

tesztelés

SZAVAZZ: Te részt veszel az országos tesztelésen?

mma

A csúcson kell abbahagyni

Ifjú Szivek

Ifjú Szivek 20

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.