Semmi kedvünk látástól vakulásig dolgozni

Luxembourg/Pozsony. Európában 48 óra lesz a heti maximális munkaidő, a túlórákat beleértve – egyeztek meg az Európai Unió munkaügyi és szociális miniszterei. A megállapodás szerint ezt – a dolgozó beleegyezésével és a kollektív szerződésbe foglalva – növelni lehet 60 órára, illetve ha egy tagállamban az ún.

Luxembourg/Pozsony. Európában 48 óra lesz a heti maximális munkaidő, a túlórákat beleértve – egyeztek meg az Európai Unió munkaügyi és szociális miniszterei. A megállapodás szerint ezt – a dolgozó beleegyezésével és a kollektív szerződésbe foglalva – növelni lehet 60 órára, illetve ha egy tagállamban az ún. inaktív időt, például az ügyeletet is beleszámolják, akkor 65-re (túlórákkal együtt). „A legfontosabb, hogy hosszú idő után végre kimozdultunk a holtpontról, magyarázza az Európai Bizottság munkaügyekért felelős biztosa, Vladimír Špidla. A tagállamok hat éve nem tudtak egységes álláspontra jutni a heti munkaidő hosszáról. A javaslatot még el kell fogadnia az Európai Parlamentnek is, ha ez jóváhagyja, akkor a nemzeti parlamenteknek három éven belül hozzá kell igazítaniuk saját munkajogi törvényeiket. Szlovákiában jelenleg 40 óra a heti munkaidő, ami legfeljebb 48 óra lehet, az egészségügyben pedig 56 óra a felső határ. A Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) nem ért egyet a változtatással. „Az uniós szabályozás maximálisan 48 órás munkaidőről beszél. Ennél kevesebb tehát lehet, több csak kivételes esetekben. Ha a szlovák parlament úgy döntene, esetleg mégis megemeli a mostani heti 40 órás munkaidőt 48 órára, tiltakozni fogunk. A heti plusz 12-17 munkaóra ellen pedig különösen, hiszen ez azt jelentené, hogy az embereknek látástól vakulásig dolgozniuk kellene” – nyilatkozta lapunknak Ľubomír Čierny, a KOZ szóvivője. Szlovákiában a tavaly szeptembertől hatályos munkatörvénykönyv szerint évi 400 óra a maximális túlóraszám – 150 óra a munkaadó elrendelésére, 250 pedig megegyezéssel. A heti 12-17 munkaórával való növekedés évente több mint 600 túlórát jelentene.

Heves vitákat váltott ki az EU-miniszterek között az inaktív-aktív munkaidő, tehát az ügyelet témája is: a jelenleg érvényes közösségi jog szerint beleszámít a munkaidőbe az ügyeleti idő, még ha a munkavállaló ezalatt akár pihent is. A jövőben viszont figyelmen kívül hagynák az inaktív időt, tehát például az ügyeletes orvos munkaidejébe csak az számítana bele, amikor ténylegesen dolgozik, vagyis beteghez riasztják. Az egyes tagországok szabályozásai azonban ettől is eltérhetnek. A meghosszabbított heti munkaidő (a 60 vagy 65 óra) elsősorban az egészségügyben dolgozókat érintené. „Számunkra – orvosok, nővérek – ez annyit jelentene, hogy úgymond hivatalosan is többet túlóráznánk, ez a gyakorlatban ugyanis már most is így van – az egészségügyben 56 óra a heti munkaidő, de gyakorlatilag ennél többet dolgozunk, hiszen rengeteg az ügyelet” – nyilatkozta lapunknak Anton Szalay, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetnek elnöke. „Statisztikai kimutatások szerint egy orvos évi 1000 órával többet tölt a munkahelyén, mint a más ágazatokban dolgozók. Az igazi probléma azonban az, hogy az elvégzett munkát, beleértve a túlórákat, ügyeleteket is, anyagi értelemben nem honorálják meg?felelően” – fejtette ki Anton Szalay.

A hazai szaktárcának nincsenek kifogásai az uniós rendelet ellen. Viera Tomanová miniszter minden oldalról kiegyensúlyozottnak tartja. (sán, sita, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?