Šefčovičra várva

Maroš Šefčovič

Maroš Šefčovič, a Smer kormánypárt által támogatott államfőjelölt eredményváróján a televíziós stábok kameráikkal jobbára csak egymást tudják mutatni.

Az esemény vendégei a pozsonyi Hotel Devín egy olyan részében kaptak helyet, ahová a sajtó munkatársai egy rövid fotózást leszámítva nem léphetnek be.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a vendégek között van Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter és Ivan Gašparovič korábbi államfő is, de a Fiatal Szociáldemokraták szervezetének tagjai és a Podhorný házaspár is jelen van, ők 20 ezer euróval támogatták Šefčovič kampányát.

A Markíza televíziónak adott rövid nyilatkozatában Marína Korčoková, Šefčovič testvére úgy nyilatkozott, az előzetes eredmények ellenére bizakodik.

Šefčovič azt ígérte, az eredmények releváns feldolgozottsága után újra a kamerák elé áll és újabb sajtótájékoztatót tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?