SDKÚ – az év politikai halottja

Az SDKÚ esete jól szemlélteti, hogy egy párt tönkretételéhez nem feltétlenül van szükség külső ellenségre. Pavol Frešo 2012 májusában vette át a párt vezetését Mikuláš Dzurindától, 2014 végére pedig ott tart, hogy másodmagával képviseli a pártot a parlamentben, ugyanis a képviselők többsége kilépett a pártból. A helyzet nyár elején kezdett tarthatatlanná válni. A májusi EP-választást még viszonylag jó eredménnyel zárták – megtartván mindkét képviselői helyüket. Frešónak ez önbizalmat adott, és nem volt hajlandó összehívni a kongresszust, holott a tagság egy része ezt nagyon sürgette. Júniusban már Dzurinda és Ivan Mikloš is jobbnak látták, ha távoznak, de az utolsó csepp a szeptember végi kongresszus volt, amelyen a küldöttek több mint fele Frešo távozását kérte, ő mégis maradt. Később azt kérte a tagoktól, menjen, aki akar, hogy év végére stabilizálhassa a pártot. Ez a stabilitás jelenleg azt jelenti, hogy a jobboldal egykori vezető pártját mélyen a parlamenti bejutási küszöb alatt mérik az ügynökségek.

Milan Kňažkóból sem lesz már politikus. A volt kulturális miniszter idén márciusban az államfői posztot, majd novemberben a pozsonyi főpolgármesteri posztot pályázta meg. Politikai reinkarnációja nem sikerült, és bár az államfőválasztást láthatóan nem vette túl komolyan, ennek ellenére negyedik lett, Pozsonyban pedig ő gyűjtötte a legtöbb voksot. Ezen felbuzdulva az önkormányzati választásokon végig a legnagyobb esélyesnek számított, végül csak harmadik lett. Csalódottságát nem is titkolta.

Dobogós helyet ért a Lido (Liberális Egyezség) politikusainak idei teljesítménye is. Miután Jozef Kollárból tavaly nem lett SaS-elnök, távoztak a pártból, és beléptek a Novába. A konzervatív fordulat nem vezetett eredményre, az idei EP-választáson ugyanis Kollár hiába volt a Nova listavezetője, nem őt küldték Brüsszelbe a választók, hanem Jana Žitňanskát. Mire az öt képviselő a Novából is kilépett.