SDKÚ-ANO-MKP-OKS koalíció Pozsonyban

Pozsony. Az SDKÚ, az OKS, az ANO és az MKP fővárosi jobboldali koalíciót hozott létre a decemberi helyhatósági választásokra.

Pozsony. Az SDKÚ, az OKS, az ANO és az MKP fővárosi jobboldali koalíciót hozott létre a decemberi helyhatósági választásokra. A koalíció nyolcvan fős közös listáján az MKP 13 jelöltet indít – Pozsony 18 választókörzetéből tízben: az Ó-, illetve Újvárosban, továbbá Pozsonypüspökin, Vereknyén, Pozsonyhidegkúton és Károlyfalun egyet-egyet, Rózsavölgyben hármat, a két ligetfalui választókörzetben kettőt-kettőt. Az SDKÚ a listán 47, az ANO 17, az OKS pedig 3 jelöltet állíthat. Schill István, az MKP kerületi elnöke szerint jó esély van arra, hogy a jobboldali koalíció sikeresen működjön, hasonlóan ahhoz a megyei képviselő-testületen belüli jobboldali pártszövetséghez, amelynek az MKP ugyancsak tagja. Schill lapunknak elmondta: tárgyalásokat folytatnak arról is, hogy az MKP főpolgármester-helyettesi posztot is kaphatna. Ez természetesen annak függvénye, milyen összetételű képviselő-testület alakul, hiszen a helyettest az választja meg. Schill reméli, a koalíció tevékenysége révén is újra erősödhet a főváros multikulturális jellege. A jobboldali koalíció az ANO kivételével Juraj Stern független főpolgármester-jelöltet, a pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetem volt rektorát támogatja. Az ANO és a KDH-val kitart Andrej Ďurkovský, Pozsony-Óváros polgármestere mellett. Juraj Plechlo, az ANO kerületi elnöke tegnap megerősítette, hogy pártja már nem változtat álláspontján. Branislav Záhradník, az SDKÚ regionális vezetője szerint nem akadályozza a jobboldal pártok együttműködését, hogy két főpolgármester-jelöltet állítottak. A koalíció csak a fővárosi önkormányzatra vonatkozik, a városrészekben a pártok helyi alapszervezetei döntik el, kivel szövetkeznek. Schill István közölte, hogy az MKP csak a HZDS-szel, a KSS-szel és a két nemzeti párttal zárja ki az együttműködést. (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?