Schuster a pápánál

Vatikán. Külön audiencián fogadta a pápa szombaton a nemzeti zarándoklatra Rómába érkező Rudolf Schustert és feleségét. A szlovák elnök köszönetet mondott II.

II. János Pál a hit védelmezésére szólította fel a szlovákiai híveketČTK-felvételVatikán. Külön audiencián fogadta a pápa szombaton a nemzeti zarándoklatra Rómába érkező Rudolf Schustert és feleségét. A szlovák elnök köszönetet mondott II. János Pál tavalyi látogatásáért, és a találkozó után kijelentette, a Szentatya jó erőben van, és valamennyi helyet megemlítette, amelyet 2003 szeptemberében felkeresett nálunk. Schuster sajnálatát fejezte ki, hogy a miniszterelnök és a házelnök, Mikuláš Dzurinda illetve Pavol Hrušovský nem tartott vele. Mint ismeretes, az MKP sem vett részt a zarándoklaton, az KDH-val együtt úgy véli, a római út Schuster elnökválasztási kampányának része volt. „A Szentatya és a Vatikán nem a politikáról szól. Többről van itt szó” – szögezte le Schuster hazatérése után.

Az államfőt a Smer és az ANO képviselője kísérte el, a zarándoklaton mintegy kétezren vettek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?