Schulz: Közösen kell megvédeni az eurót

Pozsony |

<p>Meg kell védeni az eurót, és közösen kell védekezni azok ellen, akik a nemzetközi porondon milliárdokban fogadnak a közös fizetőeszköz összeomlására - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke kedden Pozsonyban.</p>

Martin Schulz a Robert Fico szlovák kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: "egészségessé kell tenni" az Európai Uniót, és ennek a célnak az elérésében leginkább az egyes tagországok és régiók egyenletes fejlődésének biztosítása segíthet. Rámutatott arra, hogy az Európai Parlamentben többségben vannak az erős kohéziós politikát támogató erők. Ennek kapcsán Robert Fico is az EU kohéziós politikájának erősítéséről beszélt.

Robert Fico hangsúlyozta: Szlovákia számára létfontosságú az EU-források megtartása, mivel az országban megvalósuló beruházások 70 százalékának megvalósítására éppen az EU-alapoknak köszönhetően kerülhet sor.

"Ha Szlovákiának nem lenne lehetősége arra, hogy merítsen az európai uniós forrásokból, recesszióba süllyedne" - mondta Robert Fico. Hozzátette: a szlovák kormány álláspontja egyértelműen az, hogy amennyiben az EU költségvetését lefaragják, akkor azt úgy kell megvalósítani, hogy a megszorítások az összes költségvetési célkitűzést érintsék és ne csupán a felzárkóztatási politikára szorítkozzanak.

Martin Schulz ezzel összefüggésben elmondta: az ésszerű európai költségvetést együtt kell kidolgozni. Leszögezte: Szlovákia korlátlan szolidaritásra számíthat az EU részéről, hiszen a szlovák nemzet kivívta az Európai Unió szerveinek elismerését, amikor olyan országokkal is szolidaritást vállalt, amelyek polgárainak átlagjövedelme magasabb a szlovákiainál.

Schulz, aki EP-elnökként először tesz hivatalos látogatást Szlovákiában, a Robert Ficóval tartott megbeszélés előtt találkozott Ivan Gasparovic államfővel és Pavol Paska házelnökkel.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?