SaS: elásták a csatabárdot

Pozsony |

<p>Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke, és a pártból kizárt Igor Matovič elásta a csatabárdot. Ezt mai tárgyalásukat követően jelentették be.</p>

“Elástuk a csatabárdot. A személyes viszony jó közöttünk” - mondta Sulík ma az SaS frakciójának ülése után. A hétvégén mindkét politikus a sajtóban és blogján (itt és itt) vádaskodott. Ma megegyeztek: nem térnek vissza a múltbéli hibákhoz. “Amit mondtunk, megmondtuk. Nem akarunk visszatérni hozzá” - mondta Matovič.

A mai frakcióülésen arról is megegyeztek, hogy az Egyszerű Emberek csoport három tagja, Jozef Viskupič, Martin Fecko és Erika Jurinová a frakció tagja marad.

Eleget tettünk az SaS kérésének, és maradunk, egyben megegyeztünk, hogy ha saját pártot kívánunk alapítani, akkor kiléphetünk a frakcióból, anélkül, hogy az SaS igényt tartana a képviselői mandátumunkra - mondta Jozef Viskupič képviselő.

Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője hangsúlyozta: pártja célja a stabil kormány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?