SaS: az ír népszavazás reményt jelent Szlovákiának

Pozsony |

<p>A Szabadság és Szolidaritás gratulál Írországnak a népszavazási eredményhez.</p>

A liberális párt szerint az, hogy a hagyományosan katolikus Írországban legalizálták a melegházasságokat, reményt jelenthet Szlovákiának is. Ríona Ní Fhlanghaile, az ír szavazatszámláló bizottság elnöke az RTE állami médiavállalatnak elmondta, hogy a választópolgárok 62,1 százaléka támogatta, míg 37,9 százaléka ellenezte a melegházasság engedélyezését.    Ezzel Írország lett a világon az első olyan ország, ahol népszavazáson döntöttek a homoszexuális párok házasságkötésének törvényessé tételéről. Juraj Droba, a párt képviselője emlékeztetett, Írországban a 70-es évekig tilos volt a fogamzásgátlás, és a homoszexualitás 1990-ig bűncselekmény volt. A politikus szerint az elmúlt 25 évben nagy fejlődé ment végbe az országban. A Kereszténydemokrata Mozgalom nem osztotta az SaS lelkesedését. „A házasság a római jog óta férfi és nő kapcsolatát jelentette. Az emberi természetet nem lehet törvénnyel megváltoztatni. Az ír népszavazásra úgy tekintek, mint egy újabb lépésre a hagyományos család modernitás jegyében való megkérdőjelezésére” – mondta Ján Figeľ, a párt elnöke. Figeľ éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy Szlovákiában sikerült alkotmányba foglalni a család védelmét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?