Rusko: a miniszterek béremelésre is kértek pénzt

Pozsony. „A valóságról szól a költségvetés ” – állítja Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség (ANO) mégis elégedetlen a jövő évi büdzsé tervezetével. A pártelnök szerint ha a volt kormány figyelt volna a bírálatokra, most nem kellene annyi törvényt módosítani.

Pozsony. „A valóságról szól a költségvetés ” – állítja Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség (ANO) mégis elégedetlen a jövő évi büdzsé tervezetével. A pártelnök szerint ha a volt kormány figyelt volna a bírálatokra, most nem kellene annyi törvényt módosítani. Rusko pozitívan értékelte, hogy a régi-új kormánytagok beismerték hibáikat, és hajlandók átértékelni néhány korábbi, populista döntésüket. Rusko szerint a párt csak azért támogatja a büdzsé jelenlegi formáját, mert bár az egyes tárcák a tervezettnél több pénzt kapnak, a hiány nem nőtt. Rusko nem helyesli a miniszterek óriási harcát tárcájuk minél nagyobb költségvetéséért, főleg ha a minisztériumi alkalmazottak bérének emelésére kérnek pluszpénzt. „Igazságtalan, ha a szociális és az egészségügyi tárcának orrvérezve kell belső tartalékokat találnia, a polgároknak pedig meg kell magyaráznunk az egészségügyi költségek emelkedését, miközben néhány állami alkalmazott fizetését emeljük ” – mondta Rusko, ám konkrét minisztériumokat nem említett. Kifogásai ellenére az ANO támogatni fogja a parlamentben a költségvetés elfogadását.

A rendkívüli szombati kormányülésen a miniszterek beleegyeztek kilenc tárca költségvetésének emelésébe. A legtöbb pluszpénzt a magyar miniszterek által igazgatott tárcák kapták, és az oktatásügyi minisztériumnak is sikerült félmilliárdos emelést kiharcolnia, míg a szociális ügyekre ötmilliárddal kevesebbet hagytak jóvá. A mellékelt táblázat az egyes minisztériumoknak javasolt öszszeget és a szombaton jóváhagyott emelést, valamint azt tartalmazza, hogy a miniszterek mire kértek plusz pénzt. (sza)

Minisztérium Költségvetés Plussz összeg

Közlekedésügy 21,3 mld 2,6 mlld – vasútra

Belügy 15,8 mld 250 millió – biztonsági rendszerre

Igazságügy 5,3 mld 280 millió – bírósági menedzsmentre, bírók fizetésére

Környezetvédelem 2,6 mld 366 millió – árvízvédelmi rendszerre

Kultúra 3,4 mld 50 millió – roma hivatalra, műemlékekre

Gazdaság 2,2 mld 50 millió – idegenforgalomra

Földművelés 13,22 mld 510 millió – BSE- és dotációellenőrzésre

Építésügy 4,2 mld 500 millió – hiteltörlesztésre

Oktatásügy 11,46 mld 500 millió – felsőoktatásra

Szociális ügyek 26,6 mld

Egészségügy 19,7 mld

Védelem 21,7 mld

Külügy 2,8 mld

Magánosítás 44 millió

Pénzügy 6,5 mld

Összes bevétel 235,2 mld

Összkiadás 291,7 mld

Hiány 56,5 mld (a GDP 4,99 %-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?