RTVS: Ősztől a duplájára nő a nemzetiségi adásokra szánt időkeret

Lovász Attila
Pozsony |

Az őszi műsorterv elindítása után a duplájára nő az RTVS televíziós programjain belül a nemzetiségi adásokra szánt időkeret. Ezenkívül egy magyar nyelvű weboldalnak is működnie kellene a patria.rtvs.sk cím alatt – jelentette ki Lovász Attila, a nemzetiségi adások részlegének igazgatója az RTVS tanácsának csütörtöki ülésén, az RTVS nemzetiségi adásainak reformjával kapcsolatban.

Mint elmondta, jelenleg a weboldal irányelvein dolgoznak, amely a spravy.rtvs.sk hírportálhoz hasonló lesz. Ugyanakkor ennek a hang- és videofelvételek is részét fogják képezni. „Júliusban el kellene készülnie az új weboldal magyar verziójának, és augusztusban már ennek tartalmán kellene dolgoznunk – egyelőre próbajelleggel, hogy szeptemberben készen álljunk” – tette hozzá Lovász.

Az oldal tartalmáról a nemzetiségi adás szerkesztősége fog gondoskodni, ahová új munkatársakat vettek fel. „Létrehozzuk a Pátria „brand”-et, amely további nyelveken is megjelenhetne” – tette hozzá Lovász.

A televíziós nemzetiségi adások megnövelt időkerete esetében a programokat a reggeli műsoridőbe sorolják. „A kisszámú nemzeti kisebbségek számára meghagyjuk a félórás tájékoztató jellegű adásokat, amelyekből több lesz. A magyar, roma, ruszin és ukrán kisebbség esetében új, 54 perces, összefüggő reggeli programokat alakítunk ki” – magyarázta Lovász. Hozzátette: a nemzetiségi adások között ismét megjelennek a vitaműsorok.

A szeptember 15-től életbe lépő őszi műsorterv nemzetiségi adásainak végleges formáját a tanács augusztus végi üléséig kell előterjeszteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?