Rózsafüzéres tüntetés Róbert Bezák mellett

Pozsony. |

<p>Rózsafüzér imádkozásával fognak tüntetni a hívők július 2-án a pápai nunciatúra épülete előtt Róbert Bezák leváltásának első évfordulóján. Az összejövetelt František Mikloško, volt kereszténydemokrata politikus szervezi, aki a kezdetektől nyíltan kiállt a volt érsek mellett.</p>

A 18 órakor kezdődő tüntetésen a résztvevők eléneklik a pápai himnuszt, majd az egyházért, a pápáért, annak tanácsadóiért, a nunciusokért és Róbert Bezákért imádkoznak. „Ferenc pápa minden lépése azt jelzi, hogy tudatában van annak, milyen szükséges az egyház megreformálása. Azért imádkozunk, hogy legyen ereje ezt véghezvinni, igazmondó jóakaratú tanácsadók vegyék körül és eljusson hozzá az igazság Róbert Bezákról is” – mondta el lapunknak Mikloško.

Bezák szerzetes lehet

Róbert Bezák július végéig szabbatikus évét tölti. Amint ez letelik, ténylegesen el kell foglalnia a radványi segédlelkészi állását, vagy munkanélkülivé válik. Hiába nyugalmazott érsek, mivel még nem érte el a korhatárt, az államtól nem kap nyugdíjat. A Szlovákiai Püspökök Konferenciájának álláspontja vele kapcsolatban az, hogy a rendjébe kell betagozódnia egyszerű szerzetesként. Hogy hol, arról Rómában a redemptorista rend nagyfőnöke dönt, valamelyik külföldi kolostor jöhet számításba. Az eddig Rómába küldött levelekre és több, mint 15 ezer aláírást tartalmazó petícióra eddig semmilyen válasz nem érkezett.

Színészek petíciója az érsekért

A színházi idény végéig a pozsonyi Astorka Korzo Színházban és az A4 Színházban minden előadás után felolvassák azt a kiáltványt, amelyet a szlovákai művészek közössége intéz a pápai nagykövethez Bezák leváltása kapcsán. Az Astorka társulata által kezdeményezett petícióhoz pár nap alatt mintegy kétszáz színész csatlakozott és a nézők is aláírhatják.

Amint lapunkat Juraj Nvota rendező tájékoztatta, a Szentszék pozsonyi nagykövetének címzett levélben az áll, hogy Bezák felkeltette az emberek érdeklődését a katolikus vallás iránt, mert megmutatta annak 21. századi arculatát. Leleplezte elődje pénzügyeit, minden jóakaratú ember előtt nyitottá és átláthatóvá akarta tenni az egyházat. „Tekintettel arra, hogy Szlovákiában az egyházakat közpénzekből is finanszírozza az állam, a polgároknak joguk és kötelességük is, hogy megismerjék az igazságot a nagyszombati egyházmegye gazdálkodásával kapcsolatban – fogalmaznak a művészek. – Nagy aggodalommal figyeljük Róbert Bezák sorsát. A folyamatos hallgatás és nyílt párbeszéd kerülése bizalmatlanságot ébreszt bennünk a püspöki konferenciával szemben.” Az aláírók arra kérik Mario Giordana nunciust, hogy tolmácsolja a helyzet miatti felháborodásukat a pápának és Bezák rehabilitációját kérik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?