Rosszul tűrik, hogy beleszólunk

Nyilvánvaló, melyik kisebbség a legproblematikusabb ma MagyarországonÖn gyakran beszél arról, hogy a jelenleginél nagyobb hatalmat szeretne hivatala számára. Kicsinek tartja saját mozgásterét?

Az ombudsmannak az a feladata, hogy a közigazgatás hibáit kijavítsa. Széles vizsgálati jogkörrel rendelkezik, de nem avatkozhat bele a folyamatokba, csak ajánlhat, észrevételezhet, motiválhatja az illetékeseket, mozgásba hozhatja az intézményeket. Viszont legtöbbször nincs abban a helyzetben, hogy személyesen orvosolja a gondokat. A kisebbségi jogvédelem azért érdemelne valamivel erősebb jogosítványrendszert, mert ez nem egy hálás feladat. Egy kollégám mondogatja, hogy nincs hálásabb dolog, mint bírálni az adóhatóságot. Ez egy általános ombudsmani feladat, hiszen az adó általános állampolgári jogokat érinthet. Akik ezen a területen tevékenykednek, sokkal népszerűbbek a közéletben, mint én, aki egy specifikus, nehezen definiálható területen dolgozom. Az ombudsmani törvény alkotói sajnos figyelmen kívül hagyták az egyes területek sajátosságait. Ez egyébként nem csak az én véleményem, független szakértők is így látják, és talán előbb-utóbb a törvényhozás is átgondolja a dolgot.

Mégis, hogyan definiálná saját területét?

Szinte országonként változik, mit értenek kisebbségi jogokon. A mai napig nagy viták zajlanak erről a világban, ide vonatkozó nemzetközi jogszabályokat is nagyon nehéz találni. Fontos, hogy egy adott kisebbséghez tartozó állampolgár érezze: a hatalmasok is ellenőrizve vannak. A törvényben ugyan nem szerepel, de az ombudsman intézményéből következik, hogy igyekszünk visszaadni az embereknek az államba vetett hitét. Azt kell érezniük, hogy az állam értük van. Sokan felteszik a kérdést, hogyan tudtunk évtizedeken át békésen egymás mellett élni, miért csak mostanában vannak konfliktusok többség és kisebbség között. A válasz egyszerű. A helyzet kiéleződése abból a tényből fakad, hogy ez az igény egyáltalán megjelent a színen. Ami nincs, azt nem lehet utálni. Etnikumokról és nemzeti kisebbségekről évtizedekig szó sem esett nálunk. Egy marginalizált, agyonhallgatott kérdés hirtelen az érdeklődés középpontjába került, ez pedig már önmagában konfliktusforrás lehet. Itt Magyarországon „ahhoz képest” akár elégedettek is lehetnénk, hiszen másképp jelennek meg ezek a problémák, mint mondjuk Kazahsztánban. Funkcióba lépésemkor viszont olyan hangokat hallottam, hogy azért veszélyes a kisebbségi ombudsmani hivatal létrejötte, mert ez feltételezi a közigazgatás együttműködését. Márpedig a Kelet- és Nyugat-európai közigazgatás között az a különbség, hogy a nyugatinak hivatástudata van, a keletinek pedig küldetéstudata. Ez a volt szocialista államok fertőző betegsége. A hivatalnokok egyszerűen rossz néven veszik, ha valaki beleszól a dolgaikba. Márpedig nekünk ez a feladatunk.

Milyen érzés, ha egy állami hivatal a füle botját se mozdítja az ombudsmani ajánlásra?

Türelmesnek és céltudatosnak kell lenni. Nem mondhatnám, hogy süket fülekre találok, a taktika inkább az elhárítás. A direkt „nem” helyett becsomagolják a dolgot, mint az ajándékot, és igyekeznek kitérő válaszokat adni. Egyébként azt tartom jó iránynak, amit mostanában az adatvédelem terén követ az ország, vagyis, hogy bizonyos esetekben az adatvédelmi ombudsman többet tehet a szimpla ajánlásnál. Mi is tettünk hasonló javaslatot még 2000-ben az egyenlő bánásmóddal, vagyis az antidiszkriminációs törvénnyel kapcsolatban. Sajnos ezt a jogalkotók mindeddig nem méltányolták. A legújabb tervezet szerint egy egészen más, új hatóságot akarnak létrehozni e célra, aminek én az égvilágon semmi értelmét nem látom.

Nálunk egyetlen ombudsman tevékenykedik, ami sokak szerint kevés. Ön soknak, kevésnek, vagy épp elegendőnek tartja a magyarországi három és fél országgyűlési biztost?

Szerintem épp elegendő, és ha azt kérdezi, ajánlanám-e ezt a rendszert Szlovákiának, a válaszom természetesen igen. Fontos, hogy az ombudsman tekintélyes tényező legyen, ezért nem lenne szerencsés, ha túlságosan „elszaporodnánk”, ha minden részterületnek, mondjuk a nőknek, a homoszexuálisaknak külön biztosaik volnának, mert ez a folyamat megállíthatatlan lenne, és ha többen mozognak ugyanazon a pályán, az ütközések veszélye is sokkal nagyobb. Mi négyen nagyon vigyázunk arra, hogy ne keletkezzen közöttünk hatásköri vita. Nincs annál nyugtalanítóbb, mint mikor ugyanarról a tárgyról más a véleménye a különböző jogvédő szervezeteknek. Ne feledjük azt se, hogy a hivatalok fenntartása pénzbe kerül, a mi esetünkben ez évi egymilliárd forint a költségvetésből. Újabb szervek megjelenése újabb költségeket jelentene, már csak ezért is megelőzendő az „ombudsman-szaporulat.”

Mennyire öntudatosak ma az etnikai és nemzeti kisebbségekhez tartozó magyar polgárok, illetve mennyit fejlődött a helyzet az utóbbi nyolc évben?

Az én területemen száz százalékos a fejlődés, hiszen azelőtt a kisebbségeknek semmiféle jogaik nem voltak, jó esetben ismerték alapvető emberi jogaikat. Az elmúlt években látványos változás tapasztalható, megjelentek a színen azok a legitim igények, amelyek eddig agyon voltak hallgatva. Hozzá kell azonban tennem, hogy a kisebbségvédelem még mindig alacsony presztízsű, jogilag nem kiforrott terület. A közigazgatás szervei is rosszul tűrik, hogy beleszólunk a dolgaikba. Mintha elmúltak volna a mézeshetek. A hivatalnokok egyre öntudatosabban képviselik saját érdekeiket az ombudsmanokkal szembe, elfeledve azt a tényt, hogy a visszásságok megállapításának kérdésében ugyanolyan monopóliummal rendelkezünk, mint a bíróságok a bűnösség megállapításában. A bírói ítéletet sem szokás megkérdőjelezni, sem vitatkozni vele.

Ön nemrég azt nyilatkozta, hogy ha a magyar sajtó felkap egy konkrét esetet, a következő héten rengeteg hasonló beadványt kapnak a polgároktól, akik maguktól észre sem vették volna, hogy sérültek a jogaik.

Ez így van, a sajtónak nagy öntudatra ébresztő szerepe van, és a mi hivatalunkat is segítenek köztudatba hozni. Egy-egy „nagy ügy” mindig megnöveli a beadványok számát. Évente közel tízezer panasz érkezik hozzánk. Azt hiszem, ez a szám önmagáért beszél. Igyekszünk minél több tömegrendezvényen részt venni, ahol emberi jogi totókat tölttetünk ki, hogy felmérjük, mennyire vannak tisztában jogaikkal a polgárok. Enélkül is nyilvánvaló, melyik kisebbség a legproblematikusabb ma Magyarországon. A romák jogainak védelme komplex probléma, amelynek eredményessége csak hosszú távon értékelhető.