Rolins-ügy: senkit sem vádolt meg a miniszter

Pozsony |

<p>Richard Raši egészségügyi miniszter senkit sem vádolt meg Dara Rolins mentőautós szállítása miatt - közölte a tárca szóvivője, Zuzana Čižmáriková.</p>

A minisztérium így reagált Michal Bahelka, a Rýchla zdravotná pomoc Rt. igazgatójának szavaira, melyek szerint a miniszter hazudik és félrevezet.

"A miniszter azt mondta, a közlekedési szabályok megsértésének alapos gyanúja merült fel, mivel megkülönböztető fény- és hangjelzést használtak magánszemély szállítása során" - fogalmazott a szóvivő.

Az ügyet a rendőrség is vizsgálja. "Vizsgáljuk, hogy a sofőr a jogszabályokkal összhangban használta-e a megkülönböztető fény- és hangjelzéseket. HA megállapítjuk, hogy szabálysértés történt, a sofőrrel szemben ennek függvényében fogunk eljárni" - mondta Viktor Plézel, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Zuzana Čižmáriková szerint egy magánszemély szállítása biztosan nem nevezhető életveszélyes állapotnak, a törvény pedig pontosan szabályozza, mikor lehet a megkülönböztető jelzéseket használni.

A Nový čas című lap számolt be róla, hogy Dara Rolins énekesnőt egyik fellépéséről a másikra szirénázó mentőautóval szállították át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?