Robert Fico az ukrán kormányfővel beszélt telefonon

robert fico kk

Robert Fico (Smer) kormányfő telefonon beszélt Denisz Smihal ukrán kormányfővel. Megerősítette a kijevi daganatos gyermekek szlovákiai kórházi elhelyezésére tett ajánlatát. Abban állapodtak meg, hogy az ideszállításukat és a kórházban való elhelyezésüket az egészségügyi miniszterek fogják megoldani. Fico megköszönte Smihalnak a támogatást az ellene irányuló merényletet követően. A TASR-t a Kormányhivatal (ÚV) sajtóosztálya tájékoztatta.

„A két kormányfő továbbá abban állapodott meg, hogy a kormányaik rövidesen kölcsönösen kiértékelik azoknak a kötelezettségvállalásoknak a teljesítését, amelyekben a szlovák és az ukrán kormány a nagymihályi ülésen egyezett meg. Ezenkívül megkezdik a következő közös tárgyalás előkészítését” – magyarázta az ÚV. Hozzátette: az ukrán kormányfő meghívta a szlovák kormányt egy Ukrajna területén tartott tárgyalásra. Ennek előzetes időpontja 2024. szeptember második fele vagy október eleje. „A kormányfők egyetértettek abban, hogy a közös tárgyalás kitűnő lehetőséget teremt a nyílt és korrekt párbeszédre több kérdéskörrel kapcsolatban” – közölte a hivatal.

Fico gratulált Ukrajnának az ország uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdéséhez. A szlovák kormány kész technikai segítséget nyújtani az ukrán kormánynak a tárgyalások során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?