Rendkívüli ülést kezdeményez az OĽaNO az elmaradt javaslatok megvitatására

parlament k

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez az OĽaNO, hogy az összes javaslatra sor kerülhessen, melyek megvitatására nem jutott idő a 90. ülésszakon. Michal Šipoš frakcióvezető elmondta, még pénteken leadják a szükséges 30 támogató aláírást.

„Az összes törvénytervezetet beletettük a javaslatba, függetlenül attól, hogy ki terjesztette elő” – mondta Igor Matovič, a mozgalom elnöke, hangsúlyozva, nem azt akarják elérni, hogy csak a saját javaslataik kerüljenek napirendre. Hozzátette, ha nem vitatják meg most első olvasatban a tervezeteket, júniusban, az utolsó rendes ülésszakon nem lehet azokat második olvasatba utalni.

A mozgalom bírálta, hogy csütörtökön befejezték az ülésezést, Šipoš megjegyezte, a képviselőket jól megfizetik, és meg kell dolgozniuk a pénzükért. Szerinte számos olyan javaslatra nem jutott idő, amely az embereknek jelentene segítséget, vagy fontos az ország számára, és ezt tisztességtelennek tartja.

Az OĽaNO a Btk. 363-as paragrafusával kapcsolatos módosítást említette, továbbá a vagyon eredetéről szóló törvényt, a tanúvédelmi törvényt, a városi rendőrségről szóló törvényt, vagy azt a javaslatot, mely szerint minden 500 főt meghaladó településen helyezzenek el nyilvános helyen defibrillátort.

A házszabály szerint 30 képviselő kezdeményezheti rendkívüli ülés összehívását, a házelnöknek pedig az aláírások leadását követő hét napon belül össze kell hívnia azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?