Rendkívüli ülést akar összehívni Ódor az elégedetlen gyermekorvosok miatt

odor lajos

Bár a parlament hivatalosan befejezte a munkáját, elképzelhető, hogy nyáron még be kell menniük dolgozni a képviselőknek.

Országszerte több száz gyermekorvos adta be felmondását a járóbeteg-szakellátó rendelőknél.

„Későn érünk haza, reggel tulajdonképpen újra munkába megyünk. Fáradtak vagyunk. Csökkentenünk kell az ügyeleti időnket. Legalább két órát kérünk“ – magyarázta Eva Gabryšová gyermekorvos a Markízának.

Az egészségügyi minisztérium azt javasolta, hogy a rendelési idő végét este 10-ről este 8-ra csökkentsék. A javaslatot egy képviselő szerette volna keresztülvinni a parlamenten, de nem talált támogatókra kollégáinál.

A gyermekorvosok nyomására az egészségügyi miniszter és a kormányfő megpróbálják a lehetetlent: rendkívüli parlamenti ülésszakot kezdeményezhetnek.

„Egy kormányjavaslatról beszélünk, amit elkészítünk, és ha átmegy a kormányon, akkor reméljük, a parlament is elfogadja“ – jelentette be Michal Palkovič tárcavezető.

Amennyiben a javaslatot elfogadja a parlament, a gyermekorvosok készek visszavonni a felmondásukat, így a szakemberek visszakerülhetnek a sürgősségi osztályokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?