Remišovát több mint 6 ezer euróra büntethetik, mert lezárt ösvényeken túrázott

remisova

A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP) vizsgálja Veronika Remišová ügyét, mivel két bejelentés is érkezett hozzájuk, amelyek szerint a miniszterelnök-helyettes lezárt túraútvonalakon járt a Tátrában.

Remišová a közösségi oldalán kifejtette, hogy november elsején a Poprádi-tó felé vezető aszfaltúton sétált, mikor egy túraútvonalra tért, amelyen száz métert gyalogolt a tátrai szimbolikus temető kápolnájához. „Fel sem merült bennem, hogy a temetőhöz vezető ösvény mindenszentek napján zárva van, mivel a Tátrai Nemzeti Park látogatási szabályzatában a temető lezárását hagyományosan január 1-jére tették” – írta Remišová.

A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelethez (SIŽP) két bejelentés is érkezett az esetről, a szóvivőjük szerint Remišovával szemben felmerült a gyanú, hogy megszegte a természet védelméről szóló törvényt. A kihágásért pedig akár 6 638,78 eurós büntetést szabhatnak ki.

Az illetékes hatóság jelenleg vizsgálja az ügy körülményeit.

Remišová időközben elmondta, hogy sajnálja a tettét, és bocsánatot kért a Tátrai Nemzeti Park (TANAP igazgatójától, Ján Marhefkától. "Kész vagyok kifizetni a bírságot, és szívesen vállalok önkéntes munkát a TANAP-ban, hogy jóvá tegyem a hibámat” – közölte.

Galéria

(br, refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?