Remišová: Az SaS célja, hogy szétverje a kormányt

Veronika Remišová
Pozsony |

A kormány átalakítására vonatkozó követelésével az SaS nem arra törekszik, hogy megmentse ezt a kabinetet és lehetővé tegye, hogy a 2024-es rendes választásig folytassa a kormányzást – jelentette ki Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke.

„Nem hiszem el, hogy a céljuk a kabinet megmentése és a további kormányzás lehetővé tétele, ugyanis folyton módosítják a követeléseiket, ráadásul rendre újakkal hozakodnak elő” – jelentette ki Remišová az SaS-szel kapcsolatban. Két pártbeli kollégájával, Jana Žitnanskával és Juraj Šeligával ellentétben ő nem gondolja azt, hogy a kormány átalakítása jelentené a megoldást. „Nekem más a véleményem, de rendben, tárgyalhatunk erről is, és feltételezem, hogy a kormánypártok ma esti megbeszélésén is szóba kerül” – közölte, egyúttal hangsúlyozta, hogy a kormánynak most elsősorban az embereknek adott anyagi segítségre kellene összpontosítania.

Natália Milanová (OĽaNO) kulturális miniszter sem helyesli a kormány átalakítását. „Erre az évre nekem elég volt egy átalakítás, a Szlovák Nemzeti Galériáé” – mondta újságíróknak. Beismerte, hogy több forgatókönyv is terítéken van a kormány sorsával kapcsolatban, de egyikről sem akart bővebben nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy zajlanak a tárgyalások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?