RB Kapitány – kihunyó csillagok

Január végén, a 35. Magyar Filmszemlén mutatták be Kisfaludy András RB Kapitány című filmjét. A film a Szemle dokumentumfilm kategóriájának első díját nyerte el. A film Radics Bélának, a magunk mögött hagyott szocialista korszak kiváló rock-zenészének, virtuóz gitárosának állít emléket. Rövid portrékból, apró jelenetekből rajzolódik a néző előtt egy erősen manipulált időszak szelleme, s a zenész egyéni tragédiája. Egy szépen induló muzsikusi pályát jelenít meg a rendező, mely az elején telve van bizakodással, szorgalommal és tehetséggel. Radics Béla kezdetben eszményi szocialista embertípust képviselt. Munkás családból származott, zavargásoktól és rendszerellenességtől mentes környezetben nőtt fel, minden adott volt, hogy a múlt rendszerben sikeres legyen. A pálya végén azonban egy összetört, az ital által tönkretett ember áll – illetve fekszik kórházi ágyban – összezsugorodott májjal. Hol történt a hiba, mi vezette az embert gitár helyett a pohár felé? Miért kellett a sors ilyen mély bugyraiba jutnia ahelyett, hogy zenéje szárnyán a levegőt szelje? Élete vakvágányra jutott, melyhez a rendszer állította a váltókat. Hozzá adta lényegét, az elnyomást, mely szerint énekelhetsz, szólhat a dal, de a szöveget mi írjuk, itt nem juthat semmi napvilágra, ami lényeges, ami érdembeli. Radics Béla nem volt sem alkalmas, sem képes a megalkuvásra. Sorsa, szomorú nyomora általános osztályrésze volt a 60-as, 70-es években tevékenykedő művészeknek. A film rendezője az egyedi esetekből állítja össze a Kádár-korszak jellemrajzát, portrék sokasága alkotja a képet. Som Lajos, a Piramis együttes alapító tagja is testileg összetörve jelenik meg a mozivásznon, szintén alkoholos mélyrepülésének végállomásához közelít. A bakter talán nemsokára leinti a szerelvényét, mégis átsüt a betegen az a karizmatikus erő, amely Radics Bélával együtt naggyá tette őt. Ugyanennek a kornak a betegségében látjuk szenvedni Váradi Lászlót, a Tűzkerék együttes hajdani dobosát is. Majd jön a többi zenésztárs, Deák Bill Gyula a maga külvárosi modorával, Balázs Fecó a beléje ivódott Radics-szemlélettel, ami hatalmas erőt adott munkájához a Taurusz együttesben. Feltűnik Póka Egon, aki a Radics Béla mellett szerzett szakmai tudását talán a legsikeresebben kamatoztatta, s a szellemiséget a leghívebben őrizte meg. A film különlegessége, hogy Radics Béla életét és annak körülményeit ragadja meg, mégis általános, bemutatja az „emberarcú szocializmus” portréját is. Az álarc mögé tekintve, Balkai Gézát látjuk, szintén alkoholtól remegő kezeiben iratokat tartva felolvassa azt a III/III-as aktát, melyben utasítások szerepelnek, miként kell Radics Bélát megfigyelni, hogyan kell a zenekarban intrikákat kelteni, lázítani. A rajongók és zenészek mellett megszólal még a filmben Miskolci Ilona, aki a zenész életének utolsó, legnehezebb időszakában volt barátnője. Talán itt emelkedik ki legjobban a tragédia, mert Ilona nem egy hétköznapi lecsúszott alkoholistáról gondoskodott. Elmondása szerint az a kevés idő formálta őt igazi emberré, hajlíthatatlan törzsűvé, amit a zenészszel együtt töltött. Nem szenvedésként élte meg a halála előtti éveket, még a beteg emberen is átütött az a humanitás, ami ezt a generációt jellemezte.

Radics Béla után csupán egy kislemeznyi hanganyag maradt fenn. A filmhez a zenei élményt az esztergomi Tűzkerék R. B. nyújtotta, melyet egy helyi klubban rögzítettek. Általuk vált nyomon követhetővé, hogy a 60-as években elindult kisugárzás hogyan talál a 2000-es években talajra, hogy az akkor életre kelt jelenségnek követői vannak ma is, a szemlélet tovább él.