A közbeszerzési törvény módosításának célja, hogy nagyobb mozgásteret kapjanak a polgármesterek. A törvény megfelel majd az Európai Bizottság minden elvárásának, és előterjesztése előtt tárcaközi egyeztetésre bocsátjuk – jelentette ki hétfőn Richard Raši (Hlas) beruházási és régiófejlesztési miniszter az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) kijelentéseire reagálva.
Raši: A közbeszerzési törvény minden uniós előírásnak megfelel majd
![Richard Raši](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2024-01/20241801_vlada12_01013249.jpg.jpg?itok=WDciQX7c)
„A Progresszív Szlovákia nem tud mit kínálni az országnak, ezért szenzációt akar csinálni egy olyan módosításból, amit még csak most készítenek elő. Az elkövetkező hetekben ismertetjük a tervezetet, a cél pedig az, hogy nagyobb mozgásteret kapjanak a polgármesterek. Ne történjen meg például az, hogy egy keleti településen pozsonyi cég végzi el az iskola épületének karbantartási munkáit” – magyarázta Raši.
„A tervezetet tárcaközi egyeztetésre bocsátjuk, mert a Hlas a választás előtt megígérte, hogy semmilyen döntést nem fogadnak el egyeztetés nélkül. A PS pedig politikai tőkét próbál kovácsolni ebből a témából, de még alapinformációi sincsenek” – tette hozzá Raši.
Michal Šimečka, a PS elnöke hétfőn kijelentette, hogy a kormány radikális változtatásokat tervez a törvényben, amelyek megágyaznak a kliensrendszernek, a korrupciónak, és az átláthatatlan közbeszerzési eljárásoknak, emellett jelentősen enyhülnének a törvénysértésekért kiszabható bírságok is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.