Radír és smeres komcsik

Pozsony. Tegnap délelőtt úgy tűnt, hosszú lesz a sajtótörvény vitája, mert még 13 képviselő kívánt hozzászólni a módosításhoz. Viszont a nap folyamán többen visszaléptek, így 17 órakor megtarthatták a végső szavazást, s a kormánykoalíció rábólintott a nagy ellentmondásokat kiváltó jogszabályra. Az alábbiakban néhány felszólalást ismertetünk.

Marek Maďarič elégedett lehetSITA-felvételMikuláš Dzurinda azt mondta, helytelen, ha a politikusok is kihasználhatják a válaszadáshoz való jogot. „Ezért támogatom Daniel Lipšic módosító javaslatát, amellyel ki akarja venni ezt a lehetőséget a tervezetből” – tette hozzá az SDKÚ elnöke. Dzurinda kifejtette: nem emlékszik arra, mikor nem szólították meg őt az újságírók akkor, amikor róla akartak írni. „A Smer politikája egy dologról szól: kigumizni akármilyen tőlük más véleményt” – mondta a pártelnök. „Ha a Smer politikája robusztus és brutális, akkor milyen az SDKÚ-é, amely közel 40 év után újra bevezeti a pártát?vilá?gításokat?” – tette fel a kérdést a kulturális miniszter a legnagyobb ellenzéki pártban történt kizárásokra utalva. Marek Maďarič szerint „a Smer öreg kommunistái is csak irigyelni tudják” az SDKÚ belső szabályait. „Ha nem adjuk meg a válaszadáshoz való jogot az állampolgároknak, az egyenlő az elhallgattatásukkal. Lehet, önöknek sikerül elhallgattatniuk a párttagjaikat, de Szlovákia polgárait nem sikerül elhallgattatniuk” – fejtette ki a miniszter. Jozef Halecký (HZDS) úgy vélte, alkotmányellenes Lipšic módosító javaslata, amellyel elvenné a politikusoktól a válaszadáshoz való jogot. „Ez még egy alapiskolás gyerek számára is nyilvánvaló” – mondta. Ján Senko (Smer) szerint a sajtótörvény az újságírók javára lesz, az ő érdekeiket védi. „Segíteni fogja az objektívabb és függetlenebb mun?kavégzésüket” – mondta Senko. A képviselő véleménye alapján a válaszadáshoz való jog „önvédelem”, amelyben az egyszerű polgárok védhetik meg véleményüket.

Bárdos Gyula (MKP) elmondta, a koalíció olyan sajtótörvényt akar, mellyel vissza lehet élni. „A miniszterelnökkel folytatott beszélgetéseink alapján el tudom képzelni, hogyan fognak kinézni a lapok, ha életbe lép az új jogszabály” – jelentette ki az MKP frakcióvezetője a sajtótörvény vitájában. (M-Sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?