Radičová: kedden aláírják a koalíciós szerződést

Pozsony |

<p>Megállapodtak a koalíciós szerződés aláírásáról a leendő kormánypártok - jelentette be szombaton Iveta Radičová kijelölt miniszterelnök a felek közti újabb tárgyalást követően. Hangsúlyozta, minden vitatott kérdést lezártak.  Ez a többi közt azt is jelenti, hogy a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes megkapja a kisebbségeknek szánt támogatások elosztásával kapcsolatos hatásköröket.</p>

E kormányzati poszt a Híd pártot illeti meg. A Bugár Béla vezette párt ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben ne egyes minisztériumok, hanem a kormány kisebbségekért felelős alelnöke dönthessen a kisebbségi intézményeknek és szervezeteknek járó támogatásokról.

Megállapodtak a felek a másik vitás kérdésben is. Az uniós támogatások koordinálásával kapcsolatos teendőket a KDH felügyelte közlekedési tárca végzi majd, míg e téren a kormányhivatalé lesz az ellenőrzés és értékelés feladatköre.


A négy párt korábban a parlamenti posztok elosztásában és a koalíció programtéziseiben is egyezséget ért el.

A szerződést kedden írják alá a pozsonyi Prímás-palota Tükörtermében.

A június 12-én megválasztott parlament jövő csütörtökön tartja alakuló ülését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?