<p>Iveta Radičová egyetért azzal, hogy a főügyészség felfedje, ki áll a londoni székhelyű Allied Wings cég mögött, amelyen keresztül az SDKÚ-DS állítólag pénzt mosott tisztára.</p>
Radičová a pártfinanszírozási botrányokról
Pozsony |
A pénzmosással egy évvel ezelőtt Robert Fico Smer-elnök vádolta meg Mikuláš Dzurindáékat. Radičová a Szlovák Rádió és Televízió Szombati párbeszédek című rádiós műsorában elmondta, hogy a főügyészség minden, a cég tulajdonosaira, igazgatójára vonatkozó adattal rendelkezik, ezért ehhez az intézményhez lehet fordulni.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a Robert Fico vezette ellenzéki Smer-SD pártfinanszírozási ügye is érdekli őt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.