Rács mögött marad az alsóhatári polgármester

1
Pozsony |

Vasárnap vizsgálati fogságba helyezte Alsóhatár (Dolný Chotár) hidas polgármesterét és fiát valamint egy barátjukat a Besztercebányai Specializált Büntetőbíróság. A három férfit többek közt gyilkossággal gyanúsítják, a Sátor-maffia tagjai lehettek.

„A három személyt vizsgálati fogságba helyeztük, mivel felmerült a szökés és a tanúk befolyásolásának, valamint a bűncselekmények folytatásának lehetősége” – tájékoztatta lapunkat Katarína Kudjáková a Specializált Büntetőbíróság szóvivője. A vádlottak fellebbeztek, az ügyben a Legfelsőbb Bíróság dönt.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a múlt héten csütörtökön vette őrizetbe D. Ferenc alsóhatári polgármestert, valamint a fiát, ifjabb D. Ferencet és közös barátjukat A. Lászlót. A gyanú szerint a három férfi közreműködött a Sátor-banda által elkövetett bűncselekményekben. Többek között öt gyilkosság, csalás és bűnszervezettel való együttműködés ügyében gyanúsítják őket. A hatóságok szerint maga a polgármester is megrendelt egy gyilkosságot, akár csak fia, aki egy másik személy likvidálását kérte. A rendőröket az egyik gyilkosság áldozatának januárban Csallóközkürt határában megtalált holtteste vezethette nyomra.

Felfüggesztett tagság

D. Ferenc már hosszú ideje Alsóhatár polgármestere. A települést 28 éve vezeti, több cikluson át az MKP jelöltje volt, majd 2014-ben és 2018-ban már a Híd jelöltjeként indult az önkormányzati választásokon. Csady Zsuzsa, a Híd galántai járási szervezetének elnöke, Feketenyék polgármestere lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy a rendőrségi akció után felfüggesztették a polgármester párttagságát. „Az alapszabály értelmében felfüggesztettük, mivel rendőrségi ügybe keveredett. Nem léphetünk, amíg nem zárul a nyomozás” – közölte Csady Zsuzsa.

Az üggyel kapcsolatban a Híd igazságügyi miniszterét, Gál Gábort is kerestük. A tárcavezető azonban szabadságon van, ezért nem értük utol, írásban feltett kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ.

Tudtak a kapcsolatokról

A Parameter.sk szerint a maffiagyilkosságok egyik károsultjának számító Raisz András már tavaly szeptemberben arról vallott a Specializált Büntetőbíróságon, hogy D. Ferenc kapcsolatban volt Sátor Lajossal, a Pápay-klán 1999-es lemészárlásának megrendelőjével, a dunaszerdahelyi alvilág egykori fejével. Sátort egyébként azóta szintén meggyilkolták.

A maffiaper egy másik vádlottja, Bugár György beismerő vallomásában pedig már tavaly májusban elmondta, hogy az egyik Csótfán elkövetett gyilkosság előtt D. Ferenc és fia voltak azok, akik átadták Sátor Lajosnak a későbbi áldozatot – írja a Parameter.sk.

A portál birtokába jutott vádirat szerint D. Ferenc 2008-ban együtt nyaralt Sátor Lajossal. A bandavezér a 2000-es évek legelején D. Ferenc alsóhatári telkén építtetett magának házat. Sátor ellen 2000 augusztusától egészen 2010 decemberi haláláig nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. (béva, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?