R7-es: máris 8 hónap késés

Pozsony |

<p>Nyolc hónapos késésben van a csallóközi gyorsforgalmi út kivitelezése, már javában folynia kellene az R7-es építésének. A tényleges munka csak a következő hetekben kezdődhet, az építkezési engedélyek már mindenütt rendben vannak.</p>

Csaknem egy éve, 2016. október 24-én, ünnepélyes alapkőletétellel kezdődött a Somorja melletti Csölösztőn az R7-es gyorsforgalmi út és a D4-es autópálya építése. Akkor azt ígérték, hogy 2020 áprilisában már használhatják az autósok az R7-est, az egész projekt 2020 októberére készül el. Az építés azonban rendkívül vontatottan halad, bár a pálya nyomvonalát a legtöbb szakaszon már kijelölték, és a termőföld eltávolítása is megkezdődött. Viszont egyes szakaszokon már az év első hónapjaiban el kellett volna kezdeni a tényleges építkezést, de valójában erre máig nem került sor. „Nyolc hónapos késésben vagyunk az építkezéssel” – ismerte be tegnap Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter. A késést részben az építkezési engedélyek kiállítása lassította. „Mi már kiadtuk az összes szükséges építési engedélyt, és már jogerőre emelkedtek – tájékoztatott tegnap a miniszter. – Most már minden adott ahhoz, hogy a pályázatot elnyerő konzorcium ténylegesen megkezdje az építkezést, most már minden rajtuk múlik.” Érsek szerint a spanyol Cintra társaság által vezetett konzorcium, az „Obchvat nula” már régen megkezdhette volna az építkezést egyes szakaszokon. „Az R7-es bizonyos szakaszaira már 2016-ban megkapták az építési engedélyeket” – mondta a tárcavezető. Elismeri azonban, hogy az állam is késett egyes szakaszoknál. „Az akadályok elhárítása érdekében törvényt is kellett módosítanunk” – magyarázta a miniszter. Az állam részéről a telkek kisajátítása jelentette a problémát, emiatt jogszabályt kellett módosítani. Az építtetőnek előbb el kell készítenie és a minisztériummal jóvá kell hagyatnia a kivitelezési terveket. „Ha ezek a tervek az előzetes tervekhez képest változásokat tartalmaznak, azt jóvá kell hagynunk. Néhány szakasz kivitelezési tervét már megkaptuk” – tette hozzá a miniszter. Érsek azt nem tudta megmondani, hogy az R7-es építése ténylegesen mennyivel később fejeződik be. „Október elején tárgyalok a konzorciummal, bízom benne, hogy pontos adatokkal szolgálnak” – mondta. Érsek még 72,5 km-t pályáztatna az R2-esen A gyorsabb útépítés érdekében szükség lenne az adósságfék feloldására. A parlament ugyan már jóváhagyott egy szándéknyilatkozatot, amely támogatja az adósságfékről szóló törvény enyhítését, a tényleges törvénymódosításhoz azonban az ellenzék támogatására is szükség lenne. Ez jelenleg még nem látszik. A közlekedési minisztérium már idén megpályáztatja a Mýtna– Lónyabánya (Lovinobaňa) szakaszt, amely 13,50 kilométerrel hosszabíthatja meg az R2-est. A Kassa-Saca–Košické Olšany szakasz finanszírozása uniós támogatással oldható meg. „Ezeknek a finanszírozása megoldott, a további szakaszoké még kérdéses” – mondta lapunknak Érsek Árpád miniszter. – Vannak ugyan más finanszírozási eszközök is, de a legegyszerűbb az lenne, ha a parlament módosítaná az adósságfékről szóló törvényt. Az adósságfék feloldása nem azt jelentené, hogy azonnal milliárdokra lenne szükségünk, a legfontosabb az, hogy így garanciát kapnánk arra, hogy a mintegy 5 éves projekt finanszírozható lesz. A közlekedési minisztérium a választási ciklus végéig 9 újabb szakaszon kezdené meg az építkezést, ezek közül 6 az R2-esen található, ami összesen 72,5 km-rel hosszabbítaná meg a gyorsforgalmi utat. „2018-ban, legkésőbb 2019 elején el fog készülni a szoroskői alagút pályáztatásához szükséges tervdokumentáció is. Jelenleg egycsöves alagútról beszélünk” – mondta a közlekedési miniszter.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?