Pozsonyban van a legtöbb beoltott, nem fenyegetnek bezárások

Matúš Vallo
Pozsony |

Pozsonyban a legmagasabb az átoltottság az egész lakosság és az idősek körében is, ezért bennünket nem fenyeget az üzletek és a vendéglátóhelyek bezárása – szögezte le Matúš Vallo főpolgármester az új Covid-automata kapcsán. Helyesli, hogy az intézkedéseket az adott régió és az idősebb generációk átoltottságához igazítják.

„Pozsonyban van beoltva a legtöbb idős ember, ezért nem fenyeget, hogy a főváros a fekete zónába kerül és be kellene zárni az üzleteket és a vendéglőket” – jegyezte meg Vallo.

Kitért arra, hogy a fővárosiak többsége az oltás, vagyis saját maga és a környezete megóvása mellett döntött. „Egyúttal hozzájárultak ahhoz, hogy ha nehezebb idők jönnek, mert kétségtelenül jönnek, közösségként akkor is elviselhetőbbé tehetjük az életet városunkban, ezért pedig köszönet jár mindenkinek, aki beoltotta magát” – jelentette ki a főpolgármester.

Korábban Pozsony megye önkormányzata is azt szorgalmazta, hogy az intézkedéseknél vegyék figyelembe az átoltottságot, ezért Juraj Droba megyeelnök is üdvözölte a döntést. „Értékelem, hogy az új szemafor regionális elven működik és figyelembe veszi az átoltottságot, vagyis a nyájimmunitás mértékét” – közölte Droba.

Az új Covid-automata értelmében öt riasztási fokozat lesz: zöld (megfigyelés), narancssárga (készültségi), piros (elsőfokú fenyegetettség), bordó (másodfokú fenyegetettség), fekete (harmadfokú fenyegetettség). Egy-egy járás besorolásakor figyelembe fogják venni azt is, hogy az 50 évnél idősebb lakosok mekkora hányadát oltották már be az adott régióban. Minél több embert oltottak be ebből a korosztályból, annál nagyobb lesz az esély, hogy az adott régió jobb besorolást kap, és a fertőzöttek számától függetlenül ott enyhébb óvintézkedések lépnek életbe.

A szolgáltató egységek fenntartói maguk dönthetik majd el, hogy csak a beoltottakat, a negatív tesztet felmutatókat, illetve a Covid-19 betegségen átesetteket szolgálják-e ki, vagy másokat is. Ezt előre be kell jelenteniük, az egyes kategóriákra más-más intézkedések vonatkoznak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?