Politológus: Sulíknak friss erőre van szüksége a kampányhoz

Danko: ha Sulík kormányozna, szégyenkeznünk kellene az EU-ban
Pozsony |

Rendkívüli pártkongresszust hívott össze szeptember 7-re Richard Sulík, az SaS elnöke. Elmondása szerint erősíteni szeretné a párton belüli pozícióját, ezért lemond az elnöki posztról, majd újra jelölteti magát.

Richard Sulík mandátuma eredetileg jövő júniusban, vagyis a parlamenti választás után 3 hónappal járna le. Az SaS elnöke azonban meglepetésre már őszre rendkívüli kongresszust hívott össze, hogy a párt döntsön az elnöki pozícióról. Sulík szerint ez a tökéletes alkalom arra, hogy ezt a kérdést megtárgyalják.

„Közeledik a választás, és én azt szeretném, hogy az SaS szavazói számára világos legyen, mire szavaznak. Egyértelmű dolgokat kell kínálnunk, a legjobb programot és egy megerősített vezetőt”

– üzente meg tegnap az SaS elnöke a szóvivőjén keresztül.

Galko meglepődött

Sulík döntése meglepte a kollégáit. Ľubomír Galko, a párt alelnöke saját bevallása szerint megdöbbent a pártelnök húzásán. Galko korábban nem zárta ki a lehetőséget, hogy jelölteti magát Sulíkkal szemben a vezetői pozícióért, most azonban egyértelműen elutasította ezt a lehetőséget. „Egy párt vezetése nem úgy működik, hogy reggel felkel az ember, este pedig már jelölteti magát. Ha végül mégis így döntenék, arra biztos, hogy felelősségteljesen felkészülnék, ebbe beleértve a párton belüli kampányt is, ehhez pedig a 2020 februárjától júniusig tartó időszak lenne az optimális” – olvasható Galko hivatalos közösségi oldalán. Hozzátette: nem belső konfliktus vezetett Sulík döntéséhez, és senki nem akarja őt idő előtt félreállítani.

Belső konfliktus is lehet

Darina Malová politológus lapunknak elmondta: három lehetséges indokot lát arra, hogy Sulík rendkívüli kongresszust hívott össze.

„Azt is feltételezhetjük, hogy a célja valóban saját pozíciójának biztosítása, hiszen közeledik a választás, és egy kicsit ki akar tűnni a pártból. Viszont az is elképzelhető, ez egy marketingfogás, hogy több figyelmet kapjon az SaS. Sulíktól ez nem lenne annyira meglepő. Az utóbbi napokban más botrányokról szólt a média, és lehet, hogy így akar a középpontba kerülni. Az sem zárható ki, hogy így reagál valamiféle belső konfliktusra. Viszont ez egyelőre csak spekuláció, nem lehet bizonyítékokkal alátámasztani egyik elméletet sem”

– fogalmazott Malová.

Sulík Mistríket akarta

Sulík a párt idei éves kongresszusán kijelentette, hogy korábban felajánlotta az SaS jelöltlistájának első helyét Robert Mistríknek. Az államfőjelölt azonban visszautasította az ajánlatot. Malová szerint Sulík azért keres párton kívüli személyeket, mert az SaS-ben jelenleg nem lát olyan arcokat, akik képesek lennének sok új szavazót hozni. 
„Ez egy olyan modell, amit korábban az SDKÚ is használt Iveta Radičovával. A helyzet igencsak hasonló. Radičová 2009-ben államfőjelöltként indult, ahol megmutatta, hogy képes megszólítani a választókat, így a parlamenti választáson az SDKÚ arca lett. Mistrík pedig idén volt államfőjelölt, és bár visszalépett, megmutatta, hogy képes megmozgatni a szavazókat. Véleményem szerint Sulík látta, hogy Mistrík képes lehet akár nagyobb tömegeket is megmozgatni, ezért igyekezett meggyőzni őt” – magyarázta lapuknak a politológus. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?