Pozsony. Pezsgővel ünnepeltek Szlovákia Kommunista Pártjának vezetői a választási eredmények kihirdetését követő első sajtótájékoztatójukon.
Pezsgő pártélet
Pozsony. Pezsgővel ünnepeltek Szlovákia Kommunista Pártjának vezetői a választási eredmények kihirdetését követő első sajtótájékoztatójukon. „Meglepő ez a nagy érdeklődés a sajtó részéről pártunk iránt – mondta Jozef Ševc, a párt központi bizottságának elnöke –, megígérhetem, hogy a következőt már nagyobb teremben tartjuk.” Az újságírókat viszont a többoldalas, felolvasott sajtónyilatkozat lepte meg, melynek hangvétele és hossza a valamikori pártkongresszusokat idézte. Habár nem céljuk az államosítás és a privatizált vállalatok kisajátítását sem fogják követelni, de Ševc szerint a gazdasági fejlődés jövője a modern tömeggyártás, melyet az állam felügyel. Törvényt hoznának a néptől elvett tulajdon viszszaadásáról, nem bíznak azonban abban, hogy ez a kezdeményezésük – melyet a párt elnöke nem részletezett – támogatásra talál a többi parlamenti párt körében. A törvényhozásban konstruktív ellenzékként akarnak együttműködni a többi párttal, melyek képviselőivel állítólag már folynak nem hivatalos, „tea melletti” megbeszélések. Az alakuló jobboldali koalíció szerintük csak a külföldi elvárásoknak felel majd meg, hosszútávon életképtelen lesz; „a jövő év elején szétesik majd”, jósolta Ševc. Bíznak benne, hogy parlamenti szereplésükkel sikerül megtörniük a 13 év óta velük szemben alkalmazott hírzárlatot, mivel szerintük „így a fiatalok is meggyőződhetnek majd a kommunista eszme helyességéről” – áll a párt nyilatkozatában, melyet az ideológiai alelnök olvasott fel. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.