A használt, vagyis öregebb pozsonyi lakások átlagos négyzetméterenkénti ára 3877, az újaké 4899 euró körül mozog.
Pezsgő munkapiac, méregdrága lakások
A keletebbre fekvő járásokban továbbra is nagy a munkanélküliség, míg a legtöbb szabad állást Pozsonyban kínálják. Mire számíthatnak azok, akik itt szeretnének munkát vállalni, lakást bérelnének vagy vennének a városban?
Míg Pozsonyban stabilan 3 százalék körüli az állástalanok aránya, több közép- és kelet-szlovákiai járásban a munkanélküliség még mindig 15–20 százalék között mozog, így ez utóbbiakban rendkívül nehéz új állást találni. „A szlovákiai munkaügyi hivatalok kínálatában októberben nagyjából 83 ezer állásajánlat volt, regionális szempontból azonban hatalmas különbségek vannak. Csaknem minden harmadik szabad állást, vagyis mintegy 25 ezret Pozsony megyében kínálták, Kassa megyében ezzel szemben ezek száma a 3 ezret is alig haladja meg” – mondta el a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója, Karol Zimmer a legfrissebb felmérésükre hivatkozva.
És akkor még nem beszéltünk a fizetésekről, hiszen míg Pozsonyban – legalábbis a Statisztikai Hivatal szerint – az idei év első felében 1562 euró volt a bruttó havi átlagbér, az ország keleti csücskében, Eperjes megyében ugyanez 950 euró körül mozgott. Ha azonban egy keleti járásban élő úgy dönt, hogy helyben már nem keres tovább, és inkább Pozsonyban helyezkedne el, annak így sem lesz könnyű dolga, valahol ugyanis laknia is kell, márpedig a pozsonyi lakások bérleti díjai továbbra is rendkívül magas szinteken mozognak.
Bérleti díjak
Az elmúlt időszakban nem hogy nem csökkentek a pozsonyi lakások bérleti díjai, hanem még nőttek is. A Bencont Investments piackutató társaság szerint éves összehasonlításban a bérleti díjak több mint 7%- kal emelkedtek, az egy négyzetméterre számított átlagos havi bérleti díj – beleszámítva a közüzemi díjakat is – így 13,68 euróra nőtt. „Nem árt tudni, hogy az átlagos bérleti díjak növekedését még nem az energiaárak hajtják felfelé, az egyszobás lakásokat azonban átlagosan már így is 540 euróért, a kétszobás lakásokat 728 euróért, a háromszobás lakásokat pedig 973 euróért adták bérbe” – mondta el lapunknak Rudolf Bruchánik, a Bencont Investments vezető elemzője.
Használt lakások
Akik úgy döntenek, hogy lakásbérlés helyett inkább végleg átköltöznek Pozsonyba, saját ingatlan után nézve, azok nagy fába vágják a fejszéjüket. A Bencont Investments felmérése szerint Pozsonyban ugyanis még a használt, vagyis öregebb lakások átlagos négyzetméterenkénti ára is 3877 euró körül mozog, és az elmúlt egy évben is több mint 20 százalékkal nőtt. Aki új lakóingatlanra vágyik, annak ezért négyzetméterenként átlagosan 4899 eurót kell fizetnie. Csekély vigasz, hogy az elmúlt két hónapban befékezett az árak növekedése. „A régebbi lakások négyzetméterenkénti árával párhuzamosan ezek abszolút árának a növekedése is lelassult. Egy régebbi pozsonyi lakóingatlan jelenleg átlagosan mintegy 246 ezer euróba kerül, míg az átlagos alapterület 65 négyzetméter körül mozog” – tette hozzá Bruchánik.
Mire számíthatunk?
„Jövőre még nagyobb nyomás nehezedik majd a lakást bérlőkre, az energiaárak növekedése miatt ugyanis a lakás bérlése is többe kerül majd. Hogy pontosan mennyivel is, azt persze egyelőre nem lehet felmérni, hiszen az energiaárakkal kapcsolatban még sok a bizonytalanság. Ugyanakkor a bérleti díjak alapösszetevője is tovább nő majd, ami elsősorban az inflációval és a magasabb kamatlábakkal lesz összefüggésben. Azoknak a bérbeadóknak ugyanis, akik a lakásukat jelzáloghitelből finanszírozzák, a magasabb kamatlábak miatt fokozatosan nőnek majd a törlesztőrészleteik, amit megpróbálnak áthárítani a lakásukat bérbe vevőkre” – figyelmeztet a Bencont Investments elemzője. A bérlői oldalon szerinte a bérlakások iránti kereslet növekedésére számíthatunk, az ingatlanárak meredek emelkedése és a hitelek kamatlábainak az emelkedése ugyanis drasztikusan csökkentette a saját lakás megfizethetőségét. „Ami az öregebb lakások vételárát illeti, az árak a kereslet várható csökkenése ellenére sem csökkennek majd látványosabb mértékben, legalábbis nominálisan nem. Reálértéken azonban a magas infláció miatt elképzelhető a csökkenés. A háztartások jövedelme ugyanis fokozatosan emelkedhet, miközben a lakásárak változatlanok maradnak, így valamivel megfizethetőbbé válik a saját otthon” – teszi hozzá Bruchánik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.