Petíciót írtak a szlovák tokajiak

Pozsony |

<p>Közel 1200 személy írta alá azt a petíciót, amelyben a szlovákiai Tokaj-borvidékhez tartozó hét község képviselői felszólítják a kormányt, fejezze be a Tokaj-kérdésről Magyarországgal folytatott tárgyalásokat. A földművelésügyi tárca a kezdeményezést értelmetlennek nevezte.</p>

A petíciós íveket tegnap adták le a kormányhivatalban. „Semmi mást nem akarunk, csak hogy elfogadják a borászati törvény módosítását, amely kitérne Tokaj kérdésére is, és amely ugyanakkor meghatározná, hogy a Tokaj-borvidék a hét község által körbehatárolt terület” – közölte a SITA hírügynökséggel Magda Haburová, a petíció egyik kezdeményezője, a szlovákiai tokajibortermelők társulásának elnöke. Véleménye szerint a Tokaj-kérdésében Magyarországgal folytatott tárgyalások több évtizede húzódnak, mindeddig nem voltak eredményesek, és a hosszadalmas egyeztetések miatt nem lehet megteremteni a hazai termelők jogbiztonságát.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium szerint a társulás hozzáállása rövidlátó, és a termelők Szlovákiára nézve előnytelen megoldást szorgalmaznak. „Tokaj egy politikai határokkal szétválasztott földrajzi egység. A tárgyalások folytatására szükség van, hiszen közös érdekünk a tokaji régió fejlesztése,atokajiborelőállításaés az, hogy a régió az UNESCO világörökségének a részévé váljon” – közölte lapunkkal Szabó Mónika, a minisztérium sajtóosztályának munkatársa. Hozzátette: Magyarországnak is hasonló érdekei vannak, ezért elkerülhetetlen a kérdésben folytatott egyeztetés Budapesttel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?