Petíció Čaplovič tervei ellen

Pozsony |

<p>Aláírásgyűjtésbe kezdett néhány oktatásügyi és civil szervezet, hogy megakadályozza Dušan Čaplovič (Smer) oktatásügyi miniszter ifjúsági szabadidőközpontokkal és szakközépiskolákkal kapcsolatos terveit.</p>

Ugyanis a ma kezdődő parlamenti ülésszakon szavaznak a képviselők Čaplovič egyes javaslatairól. A tiltakozók leginkább a szabadidőközpontokkal kapcsolatos változásokat ellenzik. Szerintük a miniszter előnyben részesítené az önkormányzati működtetésű szabadidőközpontokat a magán- és egyházi kézben levőkkel szemben. Čaplovič korábbi nyilatkozatai szerint a rendszer azért szorul változásra, mert egyes szabadidőközpontok fenntartói fiktív gyermeklétszámok után kapták az állami támogatást. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, januártól az a község kapja az állami támogatást, ahol a szabadidőközpontot látogató gyerek állandó lakhelye van, nem pedig az, amelyik a szabadidőközpontot üzemelteti. A petíció szervezői szerint a jelenlegi rendszer a fenntartók közti egyenlőséget garantálja, ezért nemkell változás.

Tiltakoznak a középiskolákról szóló törvény módosítása ellen is. Čaplovič januártól a megyére bízná, hogy a középiskola milyen szakirányokon nyithat első osztályokat. Ez érvényes lenne a magán- és egyházi iskolákra is. Az aláírásgyűjtést a szlovákiai katolikus iskolák szövetsége, a magániskolák társulása, a szabadidőközpontok társulása és a tanárkamara jegyzi. Az oktatásügyi tárca vezetése kiáll elképzelései mellett. Az egyik azt akadályozza meg, hogy a szabadidőközpontok apropóján az önkormányzatok nyerészkedjenek a gyerekek után járó támogatással, a másik pedig a munkapiac igényeihez igazítja a középiskolák kínálatát – nyilatkozta Michal Kaliňák, a tárca szóvivője. (SITA, vps)


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?