Pénzügyi szolgáltatók ügyfelei - MKP-s javaslat a kárpótlásra

Pozsony |

<p><br /> Az ezredfordulón csődbe jutott pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek részleges kárpótlására vonatkozó törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé az MKP - nyilatkozta vasárnap a Markíza televízió Testre szabva című vitaműsorában Csáky Pál pártelnök.</p>

A politikus már korábban is figyelmeztetett: Robert Fico kormánya 2006-ban vállalta, hogy módot keres a kárpótlásra, s ha ez nem történik meg, az érintetteket már másodszor fogják becsapni.

Vitapartnere, az ĽS-HZDS elnöke, Vladimír Mečiar ugyan kétli, hogy őszinte kezdeményezésről van szó, de személy szerint támogatni fogja a javaslatot.
"Összesen 230 ezer ember van ott, és Csáky úr azt hiszi, hogyha most megszólítja őket, rá fognak szavazni" - jegyezte meg a legkisebb kormánypárt vezetője. Utalt arra, hogy a főügyészségnek leadta a kárvallottak adatait tartalmazó CD-t, ám a vizsgálat rejtélyes módon egyre csak veszített a lendületéből.

Mindkét pártelnök leszögezte, ők maguk sohasem fektettek pénzt ilyen szolgáltató cégekbe, sőt, Csáky ezt családjáról, rokonságáról és kollégáiról is bizton állította. Mečiar mostsem árulta el, milyen politikusok neve szerepel a CD-n, noha a múltban többször is tett célzást arra, hogy számos közéleti személyiség érintett.  (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?