Péntektől nyitnak a boltok, a felső tagozatok és a középiskolák átállnak a távoktatásra

Heger
Pozsony |

A koalícióban sikerült megállapodni a következő hetek járványkezeléséről. December 10-től kinyitják a boltokat az oltottak és a fertőzésen átesettek számára, viszont az általános iskolák felső tagozatainak és a középiskoláknak hétfőn át kell állniuk a távoktatásra. Igor Matovič továbbá azt is elmondta, az 500 eurós utalványok helyett 300 euró készpénzt fizetnének ki a nyugdíjasoknak, ha beoltatják magukat.

Az előzetes tervek szerint csak december 17-től nyitották volna ki a boltokat az OP-rezsimbe tartozók előtt, de a koalíciós tanács után végül úgy döntöttek, hogy egy héttel előrehozzák az időpontot.

A tegnapi bejelentéshez képest szintén nagy változás, hogy hétfőtől minden felső tagozatosnak és középiskolásnak át kell állnia a távoktatásra. Az SaS sokáig az országos lezárások ellen volt, de végül nem sikerült érvényesíteniük az akaratukat.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter azt mondta, a további intézkedések a hétfői bejelentése alapján zajlanak majd. Ez azt jelenti, hogy a hotelek, az edzőtermek és a sípályák december 25-én nyithatják meg kapuikat az oltottak és a fertőzésen átesettek előtt. Az éttermek viszont továbbra is zárva tartanak, bár a miniszter szerint erről még tárgyalni fognak.

Ami Matovič javaslatát illeti, a pénzügyminiszter ismertette a sémát, amely alapján jutalmazni fogják azokat a nyugdíjasokat, akik felveszik a vakcinát. Ez alapján automatikusan 300 eurót kapnak azok a 60 év felettiek, akik beoltatták magukat mindhárom dózissal. Azok, akik legkésőbb december 24-ig regisztrálnak, vagy január 15-ig beadatják a harmadik dózist, szintén 300 euró készpénzre számíthatnak. Azon nyugdíjasoknak, akik eddig csak egy dózist kaptak, vagy egyet sem, 200 euró üti a markát.

A pénzügyminiszter hozzátette, a kormánykoalíció megállapodott abban, hogy ha a kórházi ellátásra szoruló, koronavírus-fertőzött páciensek száma túllép egy határt, Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter elrendelheti a járványellenes óvintézkedésekre vonatkozó enyhítések visszavonását. A pontos határértékről később fognak tájékoztatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?