Pellegrinit már az Alkotmánybíróság munkájának átszervezése is foglalkoztatja

Ivan Fiačan

Ma hirdeti ki Peter Pellegrini (Hlas) házelnök a parlamenti alkotmánybíró-választást. Ezt azután jelentette ki, miután a múlt hét végén Kassán tárgyalt Ivan Fiačannal, az Alkotmánybíróság elnökével. Az Alkotmánybíróságon jelenleg egy poszt betöltetlen a 13-ból, mivel tavaly szeptemberben Jana Laššáková lemondott.

A kihirdetés már elő van készítve, csak alá kell írni, ezt még ma megteszem, és január 15-i hatállyal kihirdetem, hogy az Alkotmánybíróság minél hamarabb teljes létszámban működhessen” – jelentette ki Pellegrini. Az már a parlamenten múlik, hogy mikorra lesznek megválasztva a jelöltek, ugyanis az első két próbálkozásnál alkotmányos többségre, tehát 90 szavazatra van szükség. A harmadik körben már elég lesz az egyszerű többség. Az alkotmány szerint a parlament kétszer annyi jelöltet választ, mint amennyit az államfő végül kinevez.

Az ellenzéki képviselők szerint Pellegrini szándékosan húzza az időt annak az érdekében, hogy az új alkotmánybírót a parlament által jóváhagyott jelöltek közül már az új államfő nevezze ki; az eddigi közvélemény-kutatások szerint pedig ő az államfőválasztás legesélyesebb jelöltje. Pellegrini ezt határozottan tagadja és Kassán kijelentette, a munkaköri elfoglaltságai és a parlamenti történések miatt nem hirdette ki hamarabb a választást.

„Szó sem volt időhúzásról vagy taktikázásról a részemről, hanem találkozni akartam előtte az Alkotmánybíróság elnökével, mert itt nemcsak a bírók megválasztásáról van szó, hanem a bíróság működésének hatékonyabbá tételéről”

– mondta.

Szerinte Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszterrel és az Alkotmánybíróság elnökével is egyeztetni kell, hogy az Alkotmánybíróságot ne árasszák el a beadványok, és hatékonyabb legyen a döntéshozatal. Fiačannal az alkotmánybírók számának emeléséről is tárgyalt, és Pellegrini szerint egyes ügyekben a kassai testület helyett előbb a kerületi bíróságok vagy a Legfelsőbb Bíróság dönthetne. Fiačan örömmel vette az alkotmánybíró-választás kihirdetését. „Csak azt kértem a házelnöktől, hogy a parlament szakmai kérdésekre összpontosítson és morális szempontból megfelelő jelölteket válasszon, mert az Alkotmánybíróság működése ezt megköveteli” – mondta Fiačan.

Az alkotmánybírók számának lehetséges emelése kapcsán azt mondta, nem ez a megoldás a leterheltség csökkentésére, illetve a hatékonyság növelésére. „Hatékonyabbnak tűnik a jobb törvényalkotás és a jogalkalmazás, hogy az Alkotmánybíróság idézőjelesen mondva ne váljon egyszerű panaszirodává, amelyhez mindenféle panasszal és fellebbezéssel fordulnak, hanem valóban az alkotmányosság felett őrködhessen” – szögezte le az Alkotmánybírság elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?