Pellegrinit fogadta az elnöki palotában Čaputová (FOTÓK)

pellegrini caputova

Az államfő a Hlas elnökével találkozott, később a KDH vezetőjét, Milan Majerskýt is fogadja majd.

A Hlas felelősségteljesen fog hozzáállni a tárgyalásokhoz, hogy a kormány létrejöjjön – jelentette ki Peter Pellegrini.

Ami a kormányalakítást illeti, egyelőre egyik lehetőséget sem zárták ki, először a választás győztesével folytatnak majd megbeszéléseket. „Robert Fico (Smer) már felvette velem a kapcsolatot” – mondta a Hlas vezetője az államfővel való találkozó után.

Tisztában vagyunk azzal, hogy olyan párt vagyunk, amely nélkül nem jöhet létre semmilyen típusú kormánykoalíció

– hangsúlyozta Pellegrini, hozzátéve, hogy ha a Hlas úgy dönt, ellenzékben marad, patthelyzet alakul ki, és ismét előre hozott választásra kerülhetne sor.

A győztes párttal folytatott tárgyalások sikertelensége esetén a Hlas elnöke kész tárgyalóasztalhoz ülni egy esetleges négyes koalícióval.

Pellegrini megerősítette, informálisan már a Progresszív Szlovákia (PS) elnökével, Michal Šimečkával is beszélt. Azt egyelőre nem részletezte, milyen követelései lesznek leendő partnerei felé.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?