Pellegrini: Szlovákiában is megjelent a koronavírus

koronavírus

Egy 52 éves férfi a fertőzött, aki az egyik pozsonyi kórházban fekszik.

zlovákiát is elérte a koronavírus, egy 52 éves férfinél azonosították a COVID-19 vírust, egy pozsonyi kórházban ápolják. A hírt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő jelentette be.

„Egy 52 éves férfi a fertőzött, Pozsony közelében él egy kisvárosban. Nem volt külföldön, a fia nemrég Velencében járt, rajta nem jelentkeztek a betegség tünetei, de elméletileg tőle kaphatta a fertőzést az apja. Az orvosok próbálják kideríteni a részleteket” - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a kormányfő.

„Enyhébb lefolyású fertőzésről van szó, a beteg láza folyamatosan csökken” - közölte Ján Mikas országos tiszti főorvos. Hozzátette, a férfi köhögés és láz miatt jelentkezett az orvosnál, vizsgálják, hogy van-e tüdőgyulladása. További részleteket egyelőre a tiszti főorvos sem ismer.

A beteget a pozsonyi (Bratislava) Kramárei Egyetemi Kórházban elkülönítve kezelik. „Amikor jelentkeztek nála a tünetek, egyenesen oda ment, nem került érintkezésbe a többi beteggel” - fűzte hozzá Pellegrini.

Mikas tájékoztatása szerint vizsgálják, kikkel érintkezett a beteg.

A Nový Čas szerint a férfi egy Malacka melletti kis községből származik.

A kormányfő bejelentette, hogy látogatási tilalmat rendetek el a kramárei kórházban és nem zárta ki, hogy a többi kórházban is érvénybe léptetik. A válságstáb pénteken 13 órakor ült össze a belügyminisztériumban.

Pellegrini nyugalomra intette a lakosságot, mint mondta, nincs ok pánikra. Aki a betegség tüneteit észleli magán, telefonáljon az orvosának. „Helytelen lenne felkeresni az orvost, mert így mások is megfertőződhetnének” - figyelmeztetett a kormányfő. „Ha romlik egy ilyen beteg állapota, gyorsmentő megy érte” - tette hozzá.

„Semmi ok, hogy kivásároljuk a boltokat, készleteket halmozzunk fel és odahaza elbarikádozzuk magunkat, de be kell tartani az alapvető higiéniai előírásokat” - emlékeztetett Pellegrini.

Szlovákiában eddig 306 személyt vizsgáltak koronavírus-fertőzés gyanújával, ez az első igazolt eset.

A koronavírus tünetei láz, köhögés, nehéz lélegzés, tüdőgyulladás, ha további szövődmények alakulnak ki, halálos lehet. A lappangási idő 2 és 14 nap között van, átlagosan hat nap. A vírus emberről emberre terjed, antibiotikummal nem lehet gyógyítani.

A kormányfő még februárban kijelentette, hogy Szlovákia felkészült a koronavírusra, minden régióban működnek tájékoztató központok, és a [email protected] e-mail-címen is kérhet tájékoztatást a lakosság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?