Pellegrini szerint Saková nem mondott semmi rosszat, csak motiválni akart

Saková Pellegrini
Pozsony |

Denisa Saková belügyminiszter (Smer) semmi rosszat nem mondott, amikor a külföldről szavazókról beszélt, csak szavazásra akarta buzdítani az embereket – jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő (Smer), hozzátéve, hogy neki is ugyanez a célja.

„Hogy mindenki éljen a lehetőséggel, ne maradjon otthon, menjen szavazni, különben meglepődhet az eredményen”

– mondta hétfőn a kormányfő.

„A belügyminiszter csak megemlítette, hogy idén rekordszámú választó kérte, hogy külföldről szavazhasson” – reagált Pellegrini Saková kijelentésére. Ha az emberek nem akarnak meglepődni, hogy

„55 ezer külföldön leadott szavazat és a fővárosi szavazók dönthetik el a választást”, akkor a kormányfő szerint a vidéki szavazóknak is el kell menniük választani.

A Srdcom doma polgári társulás, majd a Za ľudí  alelnöke, Juraj Šeliga is felszólította a hétvégén Sakovát, hogy adjon magyarázatot a kijelentésére. Egy nyilvánosságra került videófelvételen Saková arról beszél egy rendezvényen, hogy az idei választás abban is különbözni fog az előzőektől, hogy 60 ezer külföldön élő állampolgár kérvényezte a levélben való szavazás lehetőségét.

„Tényleg szeretném Önöket megkérni, ne engedjük, hogy ilyen emberek, akik külföldön élnek...” – mondta Saková, a videófelvétel azonban itt megszakadt, a mondat vége nem szerepel rajta.

Saková a TASR-nek azt mondta, javarészt az ellenzék mozgósította azokat az embereket, akik külföldről akarnak szavazni a február 29-i választáson. Hozzátette, hogy a Smer jelöltjeként ő a pártja vidéki szavazókat akarja mobilizálni, hogy ne a fővárosi voksok döntsenek az ország sorsáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?