Peter Pellegrini (Smer) kormányfő részt vesz a három legfőbb közjogi méltóság találkozóján, amennyiben Zuzana Čaputová államfő összehív ilyet. A kormányfő ezzel Andrej Danko (SNS) házelnök szerdai (február 4.) kijelentésére reagált, aki találkozót kért az elnök asszonytól az isztambuli egyezménnyel összefüggésben. Čaputová szerdán nyilatkozik az ügyben.
Pellegrini: Senki sem akarja ratifikálni az isztambuli egyezményt
„Bármikor elfogadok egy meghívást egy ilyen jellegű találkozóra” – jelentette ki Pellegrini, aki szerint az a fontos, hogy az isztambuli egyezmény kérdésében egységes az álláspont. „Senki sem akarja erőszakkal elfogadni vagy ratifikálni. Tiszteletben tartjuk a többség véleményét” – fűzte hozzá a miniszterelnök. Elmondása szerint csupán a dokumentummal kapcsolatos eljárás technikai részleteiről kell egyeztetni.
Miroslav Lajčák (Smer-jelölt) külügyminiszter megjegyezte, hogy az eljárásban a végső szó az államfőé. Hozzátette: az, hogy nem siet, még nem jelenti azt, hogy fennállna az isztambuli egyezmény ratifikálásának a veszélye, hiszen azt sem az SZK Nemzeti Tanácsa, sem a kormány nem hagyta jóvá. „Nem kell tartanunk attól, hogy egyszer csak az isztambuli egyezmény részeseiként ébredünk fel” – fűzte hozzá Lajčák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.