Pellegrini sajnálja, hogy az ellenzék egy része az oltásellenességre épít

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke sajnálatosnak tartja, hogy az ellenzék egy része „az oltásellenességet lovagolja meg”, másrészt a kormányt a kaotikus intézkedések és a rossz kommunikáció miatt hibáztatja, melyek következtében az emberek nem bíznak a járványügyi intézkedésekben. Azt állítja, a Hlas elejétől fogva az intézkedések betartására és oltásra buzdítja a lakosságot. Azt beismerte, hogy a beoltatlanokra vonatkozó korlátozásoknak feltehetően nagyobb hatásuk van, mint az oltási kampányoknak, de így sem helyesli az ilyenfajta megkülönböztetéseket.

„A Hlas sosem változtatta álláspontját az oltással kapcsolatban, mindig is azt javasoltuk az embereknek, hogy oltassák be magukat, de azt is hangsúlyozzuk, hogy az oltásnak önkéntesnek kell lennie” – jelentette ki Pellegrini, és ismételten arra biztatta az időseket, hogy kérjék a vakcinát. Kiállt a járványügyi intézkedések betartása mellett is. „Mindenki gondolhatja a magáét a rendelkezésekről, de be kell tartani őket” – mondta.

Pellegrini leszögezte, hogy az ellenzék ebben a tekintetben nem egységes, és sajnálja, hogy szélsőséges része is van. „Ez sokat árt, másrészt ha megbízhatóbb lenne a kormány, ha hinnének neki az emberek, akkor egy ilyen kis szélsőséges csoportnak nem lenne ekkora hangja, nem tudna ennyi embert befolyásolni.” Arra a kérdésre, hogy miért nem szólítják fel közösen a többi ellenzéki párttal a lakosságot a szabályok betartására, Pellegrini azt válaszolta, nem biztos benne, hogy a Smerrel ebben meg tudnának egyezni. „Azt semmiképp sem gondolom, hogy a második vagy a harmadik hullám idején helyes tömegrendezvényeket tartani, ahol az emberek nem viselnek maszkot, több ezren gyűlnek össze, és nem hiszem, hogy helyes dolog az ilyen rendezvényeken mindent megkérdőjelezni, ami a Covid-19 betegséggel és az óvintézkedésekkel kapcsolatos” – szögezte le Pellegrini és hozzátette, hogy a Hlas sosem fog ilyesmit tenni.

Richard Raši, a párt alelnöke megjegyezte, hogy a kormány ismét elszalasztotta a nyári időszakot, hogy felkészüljön az újabb hullámokra, és az év eleji vakcinahiány miatt is bírálta a kormányt. „Mintha nem is létezne oltási kampány, a kormány pedig többszöri felszólításra sem tette közzé a valódi adatokat arról, hogy hány beoltott személy betegedett meg és került kórházba, lélegeztetőgépre, hányan haltak meg közülük, és melyik vakcinával voltak beoltva ezek az emberek” – mondta Raši. Az oltási lottót kidobott pénznek tartja.

Azt is megjegyezte, hogy bár a kormány 1000 lélegeztetőgépet vásárolt a járvány elején, csak 380 beteget tudnak lélegeztetni, mivel kevés az orvos és a nővér. Raši az egészségügyi ágazat jövő évi költségvetése miatt is bírálja a kormányt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?